Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Várják a Maros-hidat a két Csanádon

Magyarcsanád - Néhány héten belül elkészülnek a magyarcsanádi Maros-híd engedélyes tervei, ám egyelőre nincs hír olyan forrásról, amiből meg lehetne kezdeni az építkezést. A falu már nagyon várja a beruházást, sőt már a névadó Szent Gellért szobrát is a pillérre terveztették.
Románia januári uniós csatlakozását követően sokan remélték, hogy egykettőre újjáépül a Magyarcsanádot és a határ túloldalán fekvő ős-testvértelepülést, Nagycsanádot összekötő híd. Ám az első fél esztendő nem hozott változást – egyelőre az engedélyes tervek elkészülésére várnak. Kérdésünkre egyelőre nem adták hírét a monstre, összességében több mint tízmilliárd forintot kitevő beruházásra érkező pályázati pénzeknek a Magyar Közút Kht. munkatársai sem, ám a község lakói bizakodóak.

– Nagyon várjuk, hogy megkezdődjön ez a beruházás, ami új távlatokat nyithat az itt és a környéken lakók életében, hiszen mind a személyes, határon átívelő kapcsolatok, mind pedig a gazdasági lehetőségek tekintetében fontos beruházást jelentene ez a híd – osztotta meg lapunkkal Farkas Jánosné, Magyarcsanád polgármestere a hídbarátok érveit. – Községünkben és a környező falvakban is sokan könnyedén juthatnának munkához, ugyanis a határon túli területeken jelenleg több szakmában is munkaerőhiány van. A Romániába igyekvőknek sem kellene majd közel száz kilométeres kerülőt tenniük, ha úti céljuk a nagyszentmiklósi térség.

Apró eredmények azért vannak: a hidat a térség első neves hittérítőjéről és püspökéről, Szent Gellértről nevezik el, és azt már tudni lehet, hogy a pillérét a szent szobra díszíti majd. Ismeretes az is, hogy a projekt aktív résztvevője a határon túli térség is, és az uniós forrásokra román pályázatot is benyújtottak – ennek pozitív elbírálásáról nincs még hír.

A híd egyébként szerves részét képezi az M43-as fejlesztésének, hiszen a forgalmat az autóút felé terelné, ráadásul a határon túlról érkező járművek a falu határában haladhatnának el, a települést így nem zavarná a forgalom. A tervek szerint nemcsak közúti, hanem vasúti közlekedésre is alkalmas lenne az építmény – ezzel pedig új távlatok nyílnának a déli vasútvonalak fejlesztése előtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztos az idei makói hagymafesztivál háttere

Makó - Összejött az idei hagymafesztivál megrendezéséhez szükséges összeg, a makói hungaricum ünnepe… Tovább olvasom