Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Vége a makói gázkutatásnak?

Makó - Az idei évre információink szerint nem adott engedélyt a rétegrepesztéses gázkutatás folytatására a zöldhatóság Csongrád megyében. Az amerikai Falcon Oil magyar leányvállalata partnereivel együtt több mint 75 milliárd forintot költött a Makói-árok gázvagyonának kitermelésére. A cég igazgatója most nem nyilatkozik, a zöldhatóság sem.
Valószínűleg nem kapta meg a Makói-árokban folyó gázkutatás folytatásához szükséges keretengedélyt az idei évre a TXM Kft. Jó ideje próbáljuk ellenőrizni ezt az olajiparból származó információnkat, egyelőre sikertelenül. Három hete küldtük el írásban kérdésünket az engedély kiadásában illetékes Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek.

A mostani szabályok szerint a hatóság megírja a választ, azt előbb elküldi a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályára, ahol jóváhagyják a szöveget, amelyet csak ezután kaphat meg a szerkesztőség.
Hetente többször is érdeklődtünk az ATI-KTVF-nél, ahol azt a választ kaptuk, mihelyt jóváhagyják a választ a tárcánál, rögtön küldik. Ezt továbbra is várjuk. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitánysága azt közölte érdeklődésünkre, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhat tájékoztatást.

Mementó marad a makói árok? Fotó: Karnok Csaba
Mementó marad a makói árok? Fotó: Karnok Csaba

Az amerikai Falcon Oil magyarországi leányvállalata a Makói-árokban húzódó, 600 milliárd köbméternyi gázvagyon nem hagyományos kitermelésére alapított bányatelket, és szerzett jogot 35 évre. 2008-ban megállapodást kötött a projektre az ExxonMobillal és a Mollal. Az Óföldeáknál elkezdett próbafúrásokról szóló híreket tengerentúli részvényesek figyelték, és figyelik azóta is. 2009 júliusáig 400 millió dollárt, több mint 75 milliárd forintot költöttek a kutatásra. Azért viszi ez a munka ennyire a pénzt, mert nem a gázt kell megtalálni, hanem azt a módszert, amellyel gond nélkül a felszínre hozható. A korábbiaknál mélyebbre kell érte fúrni, és el kell különíteni a kőzettől. Kezdetben úgy számítottak, hogy 2012-től elkezdődhet a kitermelés, amely több ezer embernek adhat munkát Makó környékén.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

2009 szeptemberében hírül adtuk, hogy Óföldeáknál a fúrás után most repesztik odalenn a kőzetet. Egy hónappal később az ExxonMobil kiszállt, mert úgy látta, túl sok víz tör föl a gáz mellett, nem éri meg folytatni. Hamarosan a Mol is úgy találta, nincs értelme tovább kísérletezni. A TXM 2011 júniusában megállapodott a Naftna Industrija Srbijével, amely részben orosz tulajdonú szerb vállalat. Egy 4000 és egy 6000 méteres kútnál elkezdődött a gáz és az olaj bányászata, a geotermális energia hasznosításának tesztelése, de az igazi cél az maradt, hogy megtalálják a mélyebben lévő márgagáz kitermelésének optimális módját. A Falcon Oil a jelek szerint komolyan gondolta, hogy kitart Magyarországon, a Makói-árok partján: tavaly Budapestre telepítette afrikai és ausztráliai projektjének műszaki vezetését is.

Ami a környezetvédők ellenérzéseit illeti a rétegrepesztéssel kapcsolatban, a cég próbálta megelőzni a bírálatokat. Meghívta a nagyobb zöldszervezetek képviselőit, ellenőrizzék a cég eddigi eredményeit, és ne az alapján ítéljenek a nem hagyományos gázkitermelésről, hogy Észak-Amerikában egy balul sikerült kísérlet miatt egy területen tényleg elgázosodott az ivóvíz. A kft. igazgatója, Szabó György akkor lapunknak azt nyilatkozta, cégüknek tényleg van ökológiai lábnyoma, de szeretnék bebizonyítani, hogy lehet ezt a munkát úgy is végezni, hogy tiszteletben tartják a környezetvédelem szempontjait. Arról azóta nincs hír, sikerült-e meggyőzni a civil környezetvédőket.

A hatósági zöldek, vagyis az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség álláspontja azonban a jelek szerint változott, és nem a cégnek kedvező irányban. Ha így van, az nem lenne példa nélküli Európában. A HVG legutóbbi száma arról számol be, hogy miközben az Egyesült Államokban azért csökken a rezsi, mert a palagázmezők feltárása révén megnőtt a kitermelés, Bulgáriában és Franciaországban tiltják az Amerikában elfogadott rétegrepesztéses technológia alkalmazását.

Arról, hogy mi történt, van-e engedélyük, és ezek után hogyan tovább, a lapunknak mindig készségesen nyilatkozó Szabó György ezúttal nem akart beszélni.

Olvasóink írták

  • 13. VivienE 2013. május 13. 22:42
    „Nem bírom megállni, hogy ne szóljak hozzá, mert nagyon félrevezető itt néhány dolog. Elsősorban ez a mondat döbbentett meg: " ne az alapján ítéljenek a nem hagyományos gázkitermelésről, hogy Észak-Amerikában egy balul sikerült kísérlet miatt egy területen tényleg elgázosodott az ivóvíz" Az Amerikai Egyesült Államokban százezrek tiltakoznak a repesztések miatt, a facebook-on pl. a következő oldalakon található információ:.Life in the Fayetteville Shale, Arkansas Fracking, Arkansas for Gas Drilling Accountability....CARE, Stop Fracking Oklahoma, Greers Ferry Lake Natural Gas Watch..stb. Nyomon követik a rengeteg balesetet, folyószennyezést,stb. és állandó harcot folytatnak a cégekkel...persze, a kocsijukat nem teszik le.
    Nehéz elképzelni, hogy a TXM kft képes lenne megtermeltetni azt a csak geofizikai információk alapján rendelkező mezőt, még ha megkapná is az engedélyt, mert ennek az elképzelt mezőnek olyan geológiai tulajdonságai vannak, amilyet még sehol a világon nem tudnak termeltetni. A Falcon-nak sem sikerült egyetlen rétegvizsgálat sem, egyáltalán nem tudtak beáramlást elérni a kutatófúrásaikkal, hiába mutatták a geofizikai szelvények a gázt. Ezért nem is szabadna mezőnek hívni, mert termelésre alkalmatlan. Az, hogy ügyes szakemberek milyen befektetésekre tudnak rávenni valakit, az legyen az ő gondjuk... de felültetni a közvéleményt, az semmiképpen nem szép dolog. Egyáltalán, amíg sikeres rétegvizsgálat nincs egy területről, addig nem lehetne gázkészletekről beszélni, mert készlet csak az, ami kitermelhető.”
  • 12. Alexus 2013. május 07. 20:56
    „11. Francois 2013.04.30. 10:05

    "uncsitesóm Pesten a mol 3-dik embere , felesége meg a mol broker részleg vezetője, te se vitatkozz már velem!"

    Be ne csinaljak a gatyamba, hogy neked ilyen "nagy" rokonaid vannak. Magaddal gyere es ne "uncsitesoval" ! Nem beszelve arrol, hogy ki nem birom allni, ha valaki uncsitesonak hivja az unokatestveret.”
  • 11. Francois 2013. április 30. 10:05
    „10. aholoda 2013.04.29. 22:36 "Én nem "csak " lehúztam azt a 23 évet, én ebből 13 évig vezettem a hazai kutatás-termelést is" akkor ezzel ne dicsekedj ha nem látod a fátol az erdőt! Bekamuzták, majd mindenki azt hitte itt lesz a második Dallas, mikor jó sok részvényt eladtak, kiszálltak ezt 14-éves gyerekem is átlátja! :) Mint említettem neked, uncsitesóm Pesten a mol 3-dik embere , felesége meg a mol broker részleg vezetője, te se vitatkozz már velem! Te azt gondolod, én meg ezt! Ennyi..... részemről lezárva!”
  • 10. aholoda 2013. április 29. 22:36
    „@Francois: amit te írsz, csak találgatás! A tőzsdei ügylet révén sikerült megfinanszírozniuk a befektetést, de nézd csak meg most a Falcon Oil&Gas Co. részvényárfolyamát! A korább 2 dollár feletti árfolyam, ma már alig 14-16 centet ér. Hol itt az általad emlegetett hatalmas profit? Sehol. Lehetett volna, ha találnak valamit és eladják a részvényeiket, de nem így történt... Nos, ha a keresztapád lehúzott 40 évet a MOL-ban, vagy az uncsitesód ilyen nagy ember, akkor csak kérdezd meg tőlük nyugodtan, hogy tudják-e kivsoda Holoda Attila. Én nem "csak " lehúztam azt a 23 évet, én ebből 13 évig vezettem a hazai kutatás-termelést is. Szóval, inkább ne vitatkozzunk, jobb lesz...”
  • 9. Francois 2013. április 28. 17:01
    „7. aholoda 2013.04.27. 19:41 az hogy te a molnál húztál le 23-évet az egy dolog, az meg hogy dollár milliárdokat nyertek a tőzsdén, az meg egy másik! Evvel nem megsérteni akarlak, keresztapám 40-évet húzott le algyőn a molnál! :) Sőt tovább megyek uncsitesom a mol 3-embere, ha nem hiszed járj utána, mivel igaz! A 75 milliárd elenyésző, a profithoz képest! :)”
  • 8. szabójóska 2013. április 28. 10:52
    „Egy biztos,hogy most már tudjuk mi van odalenn a "makói árokban".Szerintem nem ezt várták. De egyetértve az előttem szólóval,az szóljon bele aki ért is hozzá. A pénzügyi zsenikkel tele van a <moderálva>.”
  • 7. aholoda 2013. április 27. 19:41
    „@Francois: maradjunk annyiban, hogy minden befektetés (a te banki betéted is!) az általad kárhoztatott "meggazdagodásról" szól. Ez a cég befektetett eddig 75 milliárd forintnyi beruházás ebbe a kutatásba, vállalva annak kockázatát is, hogy elveszíti, s most úgy is néz ki, hogy így lesz. Hát ezt azért távolról sem merném "kapzsiságnak" titulálni! Egy ilyen olajipari befektetés sokkal összetettebb projekt annál, hogy ilyen leegyszerűsítő minősítéssel degradáld le. Tehát, a válaszom: nem, nem értem meg. Biztosítalak arról, hogy van némi hozzáértésem a témához, akár a szénhidrogén kutatást, akár a befektetés részét nézzük, ugyanis 23 évnyi MOL-os múlt után, amiből 13 évet a hazai kőlolaj-, és földgázbányászat vezetőjeként szolgáltam ott, bátran állíthatom, hogy ebben a kérdésben kevés hozzáértőbbet találsz nálam, ha már nagyon vitatkozni szeretnél...
    Egyébként, ha a téma részletesebben is érdekel, egy másik írásomban (a Figyelő cikknek is társuerzője vagyok) alaposan a mélyére láthatsz, illetve mindazok, akiket érdekel a dolog: http://osztommagam.blog.hu/2013/02/15/palagazrol_kozerthetoen”
  • 6. Francois 2013. április 27. 17:07
    „5. aholoda 2013.04.27. 15:59 Remélem megérted hogy az egész, a tőzsdéről, manipulációról, kapzsiságról szólt! Egyszerű tőzsdei meggazdagodás áll a háttérben! :)”
  • 5. aholoda 2013. április 27. 15:59
    „Sajnálatosnak tartom, hogy a hozzászólások eleve pejoratív megközelítéssel fordulnak ehhez az igen fontos, és a nemzetgazdaság érdekében hosszú távon is lényeges kérdéshez.
    @qrumpli: a világ gazdasága globális, a tőke oda fog bemenni, ahol tisztes hasznot remél a befektetéséből, és nem kérdezi a nemzetiséget. Kevés olyan magyar vállalkozást tudna most felsorolni, akik képesek lennének ekkora összeget kockáztatni!! Már pedig, ha az országnak szüksége van erre a gázra, akkor hívjon ide olyanokat, akik erre szakmailag és pénzügyileg is képesek! Magyarkodásból még soha nem született semmi hasznos...
    @Lucia: a 75 milliárd forint a TXM saját vesztesége, amiből lehetett volna haszon mindenkinek, az országnak, a vállalkozásnak, a költségvetésnek... De így csak a vesztesége van a vállalkozásnak! Kíváncsi lennék, hogy az agrárgazdálkodók milyen palávert csapnának, ha ekkora veszteség érné őket?!
    Akit a téma háttere és az, hogy mit kockáztat az ország a Környezetvédelmi Hatóság ilyen hozzáállásával, annak szíves figyelmébe ajánlanám a következő, a Figyelőben a múlt héten megjelent cikket: http://www.figyelo.hu/cikkek/387317_gazbol_rezsicsokkentes”
  • 4. Makoiner 2013. április 27. 13:13
    „Sírjunk, vagy nevessünk?

    "...Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában..."
    Ismerősek ezek a "szakértői" mondatok?

    Rajta!”
  • 3. Francois 2013. április 27. 09:11
    „:) Egyszerű tőzsdei manipuláció volt! :)”
  • 2. qrumpli 2013. április 27. 04:40
    „Egyálltalán Magyarországon van valami köze a magyaroknak,
    hogy mi történik az ország elvi határain belül?
    Miért nem küldik mán a büdös francba ezt a sok settenkedő és vérszívó ajjas kufárt?!”
  • 1. Lucia 2013. április 27. 00:39
    „Az a 75000 millió forint kinek a vesztesége??????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konferencia a vállalkozásfejlesztésről

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, országgyűlési képviselő nyitja meg péntek délelőtt 9-kor a makói Koronában kezdődő vállalkozásfejlesztési konferenciát. Tovább olvasom