Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Veszélyes az M43-as leágazása

Makó - Két hete román turistabusz, e hét közepén kamion csúszott le az útról a földeáki autópálya-leágazásnál. Az arra gyakran közlekedők szerint a kérdéses útszakasz veszélyes, ki kellene világítani – a Magyar Közút hamarosan bejárást tart itt a rendőrséggel együtt, lámpákat azonban nem ígér.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
A napokban ismét baleset történt a 4415-ös út földeáki leágazásánál – ott, ahol a hónap elején egy román turistabusz csúszott le az útról. Ez az M43-as autópálya két körforgalmú végcsomópontjának egyike, Nagylak felől az autópálya irányába. Ezen a héten egy kamion sodródott le. Komolyabb személyi sérülés most nem történt, az arra gyakran járó autósok azonban azt mondják, ez is bármikor megtörténhet. Többen is jelezték szerkesztőségünknek: úgy gondolják, segítséget a forgalmi rend egyértelműbb jelzése, illetve a terület megvilágítása jelentene, ugyanis mindegyik baleset éjszaka történt.

A rendőrség ellenőriz, energiaitalt oszt

A rendőrség nyilvántartása szerint az elmúlt hónapokban a korábban említett baleseteken kívül még egy olyan történt a csomópontban, amely hasonló okokkal magyarázható – tudtuk meg Vad Róberttől, a megyei főkapitányság ügyeletes sajtóreferensétől. A rendőrség az ott közlekedőket időről időre ellenőrzi, így igyekszik érvényt szerezni a sebességkorlátozásnak, ezen kívül megelőzésként energiaitalt osztottak a román sofőröknek abban bízva, hogy így könnyebben őrzik meg éber-
ségüket.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője azt mondta, a kérdéses terület valóban nincs kivilágítva, ugyanakkor a körforgalmú csomópont előtt a Nagylak felől érkezők számára jelenleg 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A tájékozódást megfelelően sűrített, fényvisszaverő elemeket is tartalmazó műanyag vezetőoszlopsor, szeletelt piros-fehér iránytáblák, továbbá sebességcsökkentő, sárga harántcsíkozás is segíti. A csomópontot ráadásul előzetesen nagyméretű, zöld fő- és előjelző táblák jelzik. Ennek ellenére időnként előfordul, hogy a sofőrök egy része nem csökkenti megfelelően a sebességet a csomóponthoz közeledve.

A szóvivő ígérete szerint a közeljövőben a rendőrség bevonásával helyszíni bejárást tartanak annak érdekében, hogy kiderüljön, van-e további lehetőség a forgalom lassítására, az útszakasz biztonságosabbá tételére. A közvilágítás kialakítása, fenntartása viszont nagyon sokba kerülne, miközben már megkezdődött az M43-as autópálya még hiányzó – Makó és az országhatár közötti – szakaszának beruházása. Ez várhatóan a jövő év második felében elkészül, és ezt követően a csomópontban megszűnik a Balkán felől érkező, illetve oda tartó forgalom.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Egyolvasó 2013. január 20. 10:30
    „Minden útleágazás, kereszteződés és útkanyar veszélyes, ha nem a megfelelő sebességgel közelítjük meg.”
  • 28. scott1 2013. január 20. 09:12
    „26!
    Az Arad-Nadlak (Nagylak-Makó) autópályát természetesen megcsinálják, amit írtam a 25-ben az az ezen kívüli fejlesztésekre vonatkozott!”
  • 27. törppicur 2013. január 19. 23:19
    „Nem tábla meg villógó kellene hanem a mocsok románokat nem kellene beengedni . Komolyan már , felháborító hogy mindig csak miattuk van a baleset legnagyobb %-ban. Nem meglepő. Még tippelni sem kell. Szégyen.”
  • 26. Luckylaci 2013. január 19. 21:02
    „Mert az a mi tervünk...:-) De ha kiépül az M43-as Nagylakig akkor vagy így, vagy úgy de mindkettőnknek lesz valami igazsága, és függetlenül attól,hogy kinek lesz igaza, remélhetőleg leveszi a forgalom terhét a városról és a környékről, ami mindenképpen jó, mindannyiunknak! (kivéve a kereskedőket!)”
  • 25. scott1 2013. január 19. 19:19
    „24!
    A románok a Temesvár-Nadlak gyorsforgalmi utat akarják megcsinálni, ami egy közvetlen és gyors kapcsolatot biztosít számukra az M43-ra. A másik a régiójukat érintő fejlesztésük pedig a Temesvár-Arad-Debrecen-Kassa irány. Se Makó, se Szeged irányába nem tudok semmilyen román infrastrukturális tervről sem...”
  • 24. Luckylaci 2013. január 19. 18:24
    „20. noormááliis! Már régen volt amikor a Kölcsey u.forgalmával kapcs. cikkhez többen hozzászóltunk, ahol én is támogattam az elkerülő út autós csárdáig történő megépítését,amire halvány a remény! Ha elolvasod a 12.hozzászólásomat láthatod,hogy nem nézek az orromig,de a más pénzét innen a fotelból osztani nem nehéz! Egyébként van logikája a 21. scott hozzászólásának, mivel Aradtól Temesvárig már kész a pálya, és épülni látszik Nadlac-Arad szakasz is,( viszont a Makó-Nagylak szakasz áll!!!), a románok előrébb tartanak! A hsz.-om lényege a köv: Lehet,hogy a Temesvár-Bukarest vonal jelenleg Kiszombor felé rövidebb,de ha elkészül a román szakasz,akkor igaz,kb.60 km.kerülővel,de min másfél óra nyerivel érhet Aradon keresztül Temesvárra, nem kell Zomboron át, falvakon keresztül lassan haladnia! Így kényszerítik át őket másik útvonalra! Ezért a Makón átmenő forgalom tovább csökken majd!(Ezért nem fognak többet költeni a lehajtóra!!) Egy érthető példa: Makóról elmehetek Egerbe RÖVIDEBB úton Szolnok,Jászmittomén,Mezőkövesd-en át, vagy jóval hosszabban de KEVESEBB IDŐ alatt az M5-M3 pályán keresztül végig 130-al,bünti, bemérés nélkül! Mindenki maga választ,de a többség,(aki siet,) az utóbbi felé megy! Így lesz az itt is! - Szerintem.(De nem vok szakértő....)”
  • 23. vip007 2013. január 19. 12:33
    „22. szentmiki 2013.01.19. 12:20

    Hát ez az! Ezeknek le lehetne aszfaltozni az egész Dél-Alföldet, akkor is lemennének róla.
    Amúgy lehet, hogy valakik szerint nem megfelelő a körív, meg nem megfelelő a világítás, de szerintem ez a hely semmivel sem veszélyesebb, mint egyébként bármilyen közúton bármilyen járművel közlekedni. Egy korlát amúgy lehet hiányzik onnan.”
  • 22. szentmiki 2013. január 19. 12:20
    „15. balna, ha csak egy icipicipirinyócskát is a kresz és látási viszonyoknak megfelelően vezet valaki, fizikai képtelenség ott balesetezni, én is csak azért mentem ott le a sárba, mert szemből jött egy román kisbusz ezerrel (írd és mondd, a körforgalomban szemből!), ott dolgoztam a két körforgalom között, nap mint nap láttam ahogy lassítás nélkül lejönnek a pályáról, esélyük sincs de nyomják a gázt, a hegyeshalmi "stop" rendszer fogná csak meg őket, ami a nagyfülű világban működött...”
  • 21. scott1 2013. január 19. 07:38
    „Akkor gondolkodjunk előre noormáálisan?!!
    2012 első félévében 652 411 fő lépte át a határt Zombornál, ami 485 804 fővel kevesebb mint az előző év hasonló időszakában, ami több mint 42,6%-os forgalomcsökkenés! A Temesvár-Nagylak autópálya megépítésével újabb drasztikus forgalomcsökkenést várnak... Ezen forgalom nagy részének semmi köze a tranzithoz, célirányosan megy Makóra vagy Szegedre bevásárolni, strandolni, orvoshoz...
    "Invázió"? :D”
  • 20. noormáális?! 2013. január 18. 21:00
    „Osztom 16.-os véleményét, 18. sem gondolkodik előrelátóan!!
    Számtalan példa jelzi, hogy nem a megelőzés dominál a tervezéskor, hanem a követés! Pl. Hány halálos baleset történt, hogy kelljen intézkedni, stb.!!!? Az előrelátás sem a makói városvezetés, sem az utak tervezőinek nem erős oldala. Most hívatkoznak arra, hogy 2014 második felében átadják az M-43 Nagylakig menő részét! Nos, a kiszombori határátkelőnél áramló inváziót elterelik Nagylak felé? Ezért nem szorgalmazzák a teljes elkerülő út megépítését Kiszombor felé? Ez a 18.-nak szól!”
  • 19. janoszeged 2013. január 18. 20:57
    „A magyar autópálya lehet, hogy elkészül a határig, de nem fogják átadni, mert a román nem lesz kész.Pár évig lesz itt még baleset bőven.”
  • 18. Luckylaci 2013. január 18. 16:11
    „Szerintem nincsenek nálunk rosszabb ill. kissebb tudású forgalombiztonsági szakemberek,csak sokkal kevesebb ráfordítható pénz, ami úgy jelenik meg,hogy kispórolják a kötelező elemeket is a költségvetésből! Valszeg úgy gondolkoztak,hogy két év és megépül a pálya a határig,és akkor okafogyottá válik a dolog, mert a helyi vagányokon kívül nem jár majd arra senki ! Addig viszont sokan állnak még fejre ott, (reméljük sérülés nélkül,)ha nem változik a helyzet.......”
  • 17. Miracala 2013. január 18. 15:20
    „Iszonyat sokba kerülne tényleg kivilágítani a csomópontokat, azt a sok-sok villanyoszlopot, rajta energiatakarékos izzókkal. Ja hogy úgy kevesebb pénz vándorolna a zsebekbe...”
  • 16. eldorádó 2013. január 18. 14:40
    „1. a magyar útépítő mérnökök szakmailag gyengék vagy megalkuvók
    2. a szerbek és a görögök is kivilágítják az autópálya lehajtókat.”
  • 15. balna 2013. január 18. 13:35
    „Sokat járok arra. Reggelenként azon fogadunk, van-e bent jármű az árokban. Amikor átadták már akkor gyanús volt, hogy ott sok autó le fog feküdni. Értem én a tervezőt berakta a körforgalom elé a derékszögű kanyart lassításnak. De kanyar végén nagy árok n2m jó ómen! Az adott irányból, rossz látási viszonyok között simán belehet nézni! Nem kell hozzá száguldani. Valószínűleg a beborulók sem hajtottak gyorsan, mert nem elszálltak csak befordultak. Ha ott valaki lekap az útról nincs vissza út csak a borulás! Egy villogó sor lámpa megoldana mindent, de nem kellett volna ilyen bal...szul tervezni! A másik azon útszakasz gondozása! Nem semmi vagyis semmi. Szét ment az egész út! Egy vadi új út? Gyerekek nem tudtátok mennyi teher jármű jár majd arra? Ez vicc! Szakosan javítják: a díszkőre ráaszfaltoztak! Meg foltozták vaze! Szóval nem biztos, hogy az autósokkal van a baj! Nem repesek szomszédaink vezetési kultúrájáért, de esőbe amikor koszosak a fényvisszaverők törvényszerű, hogy valaki beszalad. Az első aki lekap elviszi a fényvisszaverő karókat, a második borul. Szalag korlát nincs, futófény nincs. Baj az van! Ja de felelős sincs csak a hülye autós!”
  • 14. szentmiki 2013. január 18. 11:53
    „12. Luckylaci, eltaláltad, a legegyszerűbb megoldás a legjobb, le kell lassítani, ahogy a KRESZ és a józan paraszti ész diktálja, vétek lenne itt változtatni, ki van téve száz tábla, felfestés, ott beszélgetnek a rendőrök a matricaellenőrökkel és pályaellenőrökkel,ezek akkor sem lassítanak...”
  • 13. klj-54 2013. január 18. 11:43
    „Védje meg a románokat az ügyvédjük!
    De nem árt tudni, hogy ami autópálya és közúti jelzőrendszerünk, kivilágítottságunk, az autós tájékoztatása kritikán aluli!
    Nem magyarázkodást és bejárást várok el a szagemberektől ha ne elkergetném őket melegebb éghajlatra!
    Egy német szakember és meg lenne oldva a gond!
    Ott sincs mindenütt világítás a lehajtónál, felhajtásnál mégis egyértelmű minden kereszteződésük, autópálya le és felhajtójuk.
    Ők nem csak ugatják a szakmát hanem megtanulták, mert tudják, hogy emberi életekkel játszik az aki a közúti építési tartalmat megrendeli, azt elbírálja és átveszi!”
  • 12. Luckylaci 2013. január 18. 11:19
    „Meg kellene nézni a makói rendőrség statisztikáját,hogy mennyi jármű (kamion, busz, szgk.) futott már le ott az útról,és/vagy borult is fel!?! Nagyon sok. A világítás jó ötlet, felhívja a figyelmet a sötétben, de drága. Elég lenne néhány billencs földet beleönteni úgy, hogy az úttal egy szintre hozzák, de a vasúti rézsű mellett még maradhatna vízelvezető árok. Ezzel a kifutó járműveket megfoghatnák, meglassíthatnák,ill. megállíthatnák,nagyobb baj nélkül és már nem lenne törvényszerű, hogy fel is boruljanak, mert a mostani helyzetben ez sajnos majdnem 100%. Lehet,hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb??”
  • 11. szentmiki 2013. január 18. 10:50
    „ebben a konkrét esetben az egyedüli jó megoldás a pálya befejezése, ezeknek a sofőrnek nem nevezhető entitásoknak tehetsz ki lámpát, több sorban, legfeljebb azokat ütik ki...”
  • 10. cibuka 2013. január 18. 10:31
    „Nagyon sok embert meg fog még addig ,mig használatban van.Amig nem halnak meg 10-en egy buszban addig mindenki legyezi magáról a problémát!A kiszombori végig kivilágitott körforgó lámpáit kell oda tenni inkább.Áram van.Elhibázott tervezése van a körivnek.Felelős nincs.”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kikapcsolás helyett előrefizetős villany-és gázóra

Egyre több rászoruló szereltet fel előrefizetős villany- és gázórát. Nem lesz olcsóbb a szolgáltatás, viszont kiszámíthatóbbá válik a fogyasztás. Tovább olvasom