Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Vihar utáni csend Pitvaroson

Pitvaros - Négy hónapon belül új polgármestert választanak Pitvaroson a lemondott Radó Tibor helyett. Anderkó Attila alpolgármester nem akar indulni, Dénes László, a korábbi községvezető még nem döntött – és Radó Tibor sem. Ő most szórólapon válaszol a képviselők által terjesztett, róla szóló röpcédulákra.
Új polgármestert kell választani Pitvaroson, mert Radó Tibor múlt csütörtökön lemondott. A viszony közte és a képviselők között korábban sem volt felhőtlen, de az uniós pénzből épülő kerékpártároló miatt keményen összekülönböztek. A kivitelezőt a polgármester egyedül választotta ki, és nem az épült, ami a tervben volt. A munkát leállíttatták, de a vita tovább folyt arról, mennyiben tehet a kudarcról a polgármester. A hattagú testület végül kinyilvánította: nem tud együtt dolgozni Radóval. Ő lapunknak azt mondta, készül arra, hogy akár a bíróságon is megvédi igazát. Eddig még nem jutottak el, de a csata tovább folyik: a testület szórólapokon tájékoztatta a lakosságot a kialakult helyzetről, erre a napokban szintén szórólapon válaszol Radó Tibor.

A helyi választási bizottság jövő héten várhatóan ülést tart, és kitűzi a polgármester-választás időpontját. Sarkadi Péter körjegyzőtől tudjuk, hogy a lemondástól számított négy hónapon belül meg kell választani az új községvezetőt. A legfontosabb munka most mégis a költségvetés elkészítése, az önkormányzaté és a körjegyzőségé, utóbbit Nagyér és Csanádalberti képviselőivel közösen fogadja el a pitvarosi testület.

– Most különösen fontos, hogy egy irányba húzzuk a szekeret – halljuk Anderkó Attila alpolgármestertől, aki semmilyen szempontból sem akarta kommentálni Radó döntését. – Pénteken a kormányhivatal két tisztviselőjének jelenlétében megtörténik a folyamatban lévő ügyek
átadás-átvétele a községházán.

Anderkó 2010-ben a Fidesz–KDNP támogatásával lett képviselő, és ő kapta a legtöbb, 383 voksot. A kérdésre, indul-e most az időközi polgármester-választáson, mégis azt mondta: „Isten ments!"

A korábbi polgármester és jelenlegi képviselő, Dénes László nem zárja ki, hogy jelölteti magát. A következő hetek eseményei alapján fog dönteni ebben a kérdésben. Ő is arra számít, hogy a képviselő-testület egységes marad – Radóval szemben is egységesen nyilvánították ki abbéli véleményüket, hogy nem tudnak vele együtt dolgozni. – A legutóbbi testületi ülés után ott maradtunk vele, és megbeszéltünk minden vitás ügyet. Akkor úgy látszott, megfogadja a javaslatainkat. A következő napok azonban megint nem úgy alakultak, ahogyan vártuk, ezért léptünk – mondja Dénes. Szerinte Pitvaroson is föloszlatta volna magát a testület, mint a közeli Magyarcsanádon, ha Radó nem áll föl.

– Nem döntöttem még el, hogy indulok-e újból, megvárom, hogyan alakulnak az ügyek – felelte kérdésünkre Radó Tibor. – A családom nem örülne neki, ha megint megpróbálnám, és úgy, ahogyan eddig folyt a munka, tényleg nem érdemes dolgozni.

Olvasóink írták

  • 13. radotibor 2012. január 31. 16:31
    „Kevésbé kedves, vagy tisztelt "nyuszi"!
    Tudtommal nem engedtem meg, hogy "Tibike" néven emlegessen. Ezt a megszólítást hagyja meg Édesanyámnak!!! Valóban nem vagyok a nagyéri polgármester árnyékában sem, de nem is Őt akartam követni, hiszen ott van egy jól működő képviselő testület, akik tudnak a falu érdekében dolgozni. Ők nem mondanak nemet egy munkaértekezletre, és elmennek a testületi ülésre, ahol képesek végighallgatni a másik embert és nem ordítanak közbe.
    Amúgy a névtelenség árnyékában nagyon emberi dolog hazugsággal és károkozással vádolni olyan embert, aki fel tudja mutatni a település érdekében elvégzett munkájának elvitathatatlan eredményét.
    Remélem Önnek sem lesz köze a település jövőjéhez, mert amit itt eddig leírt az sajnos nagyon rossz irányba mutat.”
  • 12. nyuszi_1986 2012. január 30. 17:46
    „Kedves ´nagyon´, ha olyan jól tájékozott lennél tudod kitől, akkor tudnád, hogy az új önkormányzati törvény tiltja, hogy Tibike újra indoljon. Szóval, ha akrna sem indulhatna, hála az égnek....... Képviselő meg maradjon képviselő! Olyan polgármester kell, aki nem hazudik, nem mekek magok és tényleg tesz valamit a faluért, olyan ember kell ide mint nagyérre!!! Tibike az árnyékába sincs Lőrinc Úrnak!!!”
  • 11. nagyon 2012. január 28. 11:31
    „10. Azért, mert Ön azt mondja? :)”
  • 10. Hópofi 2012. január 27. 23:14
    „Ne induljon képviselő sem, szerintem. De tény a Tibi nem indulhat.”
  • 9. nagyon 2012. január 27. 20:53
    „Tehát az a képviselő induljon inkább, aki a testületi ülésen mondta, hogy "nézd már kik jöttek el" ? Ilyen hozzáállással akarja a választók bizalmát?”
  • 8. Hópofi 2012. január 27. 17:21
    „Még az a szerencse, hogy nem indulhat újra!”
  • 7. nezdcsak 2012. január 26. 20:13
    „6,LÁJK”
  • 6. Népszava 2012. január 26. 18:59
    „Kedves Rosszindulatú Emberek!
    Én nagyon sajnálom, hogy elveszítettünk egy ilyen Polgármestert! Lehet, hogy voltak hibái, de kinek nem? Ő igenis fel tudott mutatni dolgokat és nem csak ült a babérjain. Őszintén sajnálom, hogy nem tisztelik meg annyival, hogy elismerjék azokat, amiket letett az asztalra!Ehelyett inkább megpróbálják a porig alázni! Ha nem lett volna ez a herce-hurca, akkor is odaállt volna ez a sok rosszindulatú ember, hogy megmondja neki amit gondol? NEM!És még Ő próbálta ezeknek az embereknek a jövőjét, faluját, szebbé és jobbá tenni! Remélem, hogy majd mindenki látni fogja, hogy mire is ment ki a játék!(gondolok én itt a képviselőkre)Érdekes, hogy a Dénes úr egyből beleülne a polgármesteri székbe! Lehet, hogy ez nekik jó, de kérdezzék meg inkább az embereket!Szerintem a többség visszavárja kedves Radó Urat!”
  • 5. Tboy007 2012. január 26. 16:18
    „4. Pszichikai ráhatás akart ez lenni? Nem fogom kiadni magamat! :) Mellesleg csináltam cifrább munkát is, gondoljon csak egy disznó ólra és egy lapátra, ha egyáltalán eltudja képzelni!”
  • 4. nagyon 2012. január 26. 15:39
    „3. Nagy múlt? Ha ennyire lenézi a közszolgálati munkát, akkor mit gondol például a közmunkásokról? Kíváncsi vagyok, mennyire szívesen csinálná helyettük hóban, fagyban, stb. Ön vezérigazgatóként kezdte?”
  • 3. Tboy007 2012. január 26. 14:25
    „"A családom nem örülne neki, ha megint megpróbálnám, és úgy, ahogyan eddig folyt a munka, tényleg nem érdemes dolgozni." Teljesen igaza van Radó Tibornak! Kívánom neki, hogy találjon egy normális munkahelyet, ha már annyira hangoztatta neki milyen kapcsolatai vannak! Mert a polgármesterségen kívül, hát ....! A Teleház? Az igen! Nagy múlt! :D”
  • 2. Népszava 2012. január 26. 12:19
    „Ez a testület, akkor oszlott volna fel, ha piros hó esik!Ne ezzel takarózzanak már!Ha nagyon fel akartak volna oszlani, akkor megtették volna.Ez olyan mint az öngyilkosság, aki túléli, az csak a FIGYELMET akarja magára felhívni!Szánalmas, hogy itt mártírkodnak!És a településen szétosztott levelükről meg az a véleményem, hogy ha nem bosszúhadjáratot akartak elindítani, akkor mit?”
  • 1. nezdcsak 2012. január 26. 11:37
    „DÉNES LÁSZLÓT ISMÉT POLGÁRMESTERNEK?VOLT 4 ÉVE,HOGY BIZONYÍTSON!NEM TETTE!NEM CSAK SÉTÁLGATNI KELLETT VOLNA AZ UTCÁN!4 ÉV ALATT NEM TETT ANNYIT ,MINT R.T.1 ÉV 4 HÓ ALATT!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis város, nagy tervek: milliárdos fejlesztések Csanádpalotán

Több mint kétmilliárd forintnyi támogatást tudhat magáénak Csanádpalota öt folyamatban lévő, három nemzetközi, a napokban lezárult pályázatának köszönhetően. Tovább olvasom