Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Villamossín Makón?

A tramtrain Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vonaláról szóló tervekről már többször írtunk, Makó viszonylatában azonban most került nyilvánosságra az első terv.
– Van értelme ennek a beruházásnak? – tette fel a legutóbbi testületi ülésen a kérdést Török Miklós makói képviselő (DK), amikor a szegedi elővárosi villamosvasút makói szakaszának elképzelését tárgyalták. A tramtrain Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vonaláról szóló tervekről már többször írtunk, Makó viszonylatában azonban most került nyilvánosságra az első terv.

E szerint a szegedi 1-es villamos vonalán közlekedő járat a nagyállomás térségében összekapcsolódna a Szeged–Makó vasútvonallal – amelyhez szükséges lesz az új szegedi vasúti Tisza-híd is –, és azon át jut el Makóig. Ott az új villamosvonal a Maros-hídtól északra ágazik majd ki a meglévő vasútvonalból, ahol a 43-as főút városi szakaszán, azaz a Szegedi utcán járna a Csanád vezér térig, végállomását az autóbusz-állomás közelében alakítanák ki. A sín az úttest közepén futna.

Ami a képviselői felvetést illeti, nem akadékoskodás, hiszen Makó és Szeged között jó a buszközlekedés, vasúti összeköttetés is van. Az előzetes elképzelések felvázolásával megbízott iroda anyagában is szó van arról, hogy a beruházásra – annak alacsony költséghatékonysága miatt – pillanatnyilag nem lehet uniós támogatást szerezni.

Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz–KDNP) az ellenzéki képviselőnek azt mondta, mivel még nincs szó a beruházás indulásáról, az esetleges ellenérveket meg lehet fogalmazni később is. A testület az ötletet mindenesetre elfogadta, s javaslatokat is fűzött hozzá. Ezek szerint a Szegedi utcán kétvágányú villamospályára lenne szükség, megállóból pedig háromra: a Kölcsey utcán, a városközpontban és a Csanád vezér téren.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körözött BMW-t fogtak Nagylakon

Az olasz hatóságok keresték a járművet. Tovább olvasom