Délmagyar logó

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Visszakapja Makó a Csanád vármegyei iratokat: ebbe a villába költözik a történelmünk

Visszakapja Makó a Csanád vármegyei iratokat: ebbe a villába költözik a történelmünkAlig lehet ráismerni. A Petőfi park 14. szám alatti épület visszanyerte patináját. Fotó: Kovács Erika
Makó - A Makói Levéltár jelenlegi épületéből mintegy 2 kilométernyi iratanyagot szállítanak át nyáron az új levéltárba. Ide kerülnek a Csanád vármegyei dokumentumok is, hosszuk körülbelül 400 méter, ha az aktákat szorosan egymás mellé helyezik. Az új levéltári épület műszaki átadása tegnap történt meg.
– Az volt a célunk, hogy a levéltár XXI. századi körülmények közé kerülhessen – mondta a műszaki átadáson Farkas Éva Erzsébet makói polgármester. A magyar kormány 130 millió forinttal támogatta a Petőfi parki „villa" és egy udvari raktárépület felújítását, illetve egy ugyancsak tárolásra használt csarnok építését. A beruházáshoz az önkormányzat további 20 millió forintot különített el. Utóbbiból többek között a bútorzatot vásárolták meg.

Kitolták a határidőt

– Tavaly novemberben kötöttünk szerződést a kivitelezővel. A befejezési határidőt, a téli időjárási viszonyokra való tekintettel, egy hónappal meghosszabbítottuk. A főépület, vagy ahogy mi hívjuk, a villaépület, közel 750 négyzetméter alapterületű. Itt zajlanak majd a kutatások. A levéltár éves szinten 350-400 ügyfelet fogad. Családfakutatók, helytörténészek, történészek, tanulmányok készítői, írók keresik fel leggyakrabban az intézményt. Makón 16 település iratanyagát őrizzük. Kérvényeztük, hogy az egykori Csanád vármegyei levéltár iratanyaga is visszakerülhessen a városba. A közel 400 méternyi dokumentum hamarosan Makóra érkezik – ismertette a polgármester.

Az épületet az átköltözés után, várhatóan október elején adják át, az Országos Levéltári Napok keretében.
A levéltári raktárban még üresek a polcok. Az épület bejárásán Farkas Éva Erzsébet polgármester és Urbancsok Zsolt levéltárvezető. Fotó: Kovács Erika
A levéltári raktárban még üresek a polcok. Az épület bejárásán Farkas Éva Erzsébet polgármester és Urbancsok Zsolt levéltárvezető. Fotó: Kovács Erika

Kiállítóteremmel is bővül

Urbancsok Zsolt makói levéltárvezető megköszönte az önkormányzat segítségét. A Makói Levéltár állami fenntartású, de a jelenlegi városvezetés mindig is prioritásként kezelte, hogy a város és környéke, illetve Csanád megye írott öröksége megmaradjon, és méltó helyre kerülhessen. Urbancsok Zsolt hangsúlyozta, a megújult környezetben nem csak a kor követelményeinek megfelelő tárolásra nyílik lehetőség. A levéltár funkciói is bővülnek. A villarészben például egy nyolcszögletű kamara-kiállítótermet alakítottak ki. Bővül az intézmény pedagógiai szolgáltatása is.

Rá sem lehet ismerni

Méhes Tibor, az M-Color 2009 Kft. ügyvezetője kiemelte, kicsit tartottak a villarész felújításától, mert nagyon rossz állapotban volt. A munka végeztével elmondható, hogy nem lehet az épületre ismerni. Ezt erősítette meg Szöllősi Béla, a beruházás műszaki ellenőre is: az épület visszanyerte méltó küllemét. A beruházás során ügyeltek arra is, hogy az új levéltár illeszkedjen a környezethez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigyázzon, ha az M43-ason közlekedik!

Vigyázzon, ha az M43-ason közlekedik!
Baleset történt hajnalban az M43-as autópálya országhatár felé vezető oldalán. Tovább olvasom