Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Vita a makói csatornaépítés körül

Makó - Késésben van a kivitelező a csatornaépítéssel Makón, Apátfalván és Magyarcsanádon, a társulás sürgeti a munkát. A kivitelező Makó-OEK Konzorcium szerint viszont az, hogy később fogott hozzá, még nem jelenti azt, hogy késve fogja befejezni.
Miközben Kiszomboron és Földeákon jól halad a szennyvízcsatorna építése, Makón, Apátfalván és Magyarcsanádon „időarányosan jócskán elmarad a vállaltaktól" – állapította meg az önkormányza-
tok által alkotott Makó és Térsége Szennyvízcsatornázási Társulás tanácsa. Lapunkhoz eljuttatott közleményében megállapítja, hogy a Makó-OEK Konzorcium – amelyet az OMS Környezetvédelmi Kft. vezet, az Euroaszfalt Kft. és a Közgép Zrt. alkot – nem dolgozik elég emberrel a 7,2 milliárdos munkán: a jó tempóhoz 26 brigád kellene, a konzorcium viszont korábban 16-18 csapatot dolgoztatott, most pedig 21-et. Így az elmúlt 11 hónap lemaradását „kampányjellegű" munka követheti, ami megnehezíti a település lakóinak életét. A társulás előrebocsátotta: „minden rendelkezésre álló eszközzel él annak érdekében, hogy a szennyvízcsatornázás határidőre és műszakilag kifogástalan minőségben elkészüljön".

A kivitelező szerint megfelelő ütemben folyik a munka. Fotó: Szabó Imre
A kivitelező szerint megfelelő ütemben folyik a munka. Fotó: Szabó Imre


Érdeklődésünkre a Makó-OEK Konzorcium nevében Sárossi András, az OMS Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője válaszolt. Megdöbbentek a társulás közleményén, úgy érzik, szakmai felkészültségüket kérdőjelezik meg, pedig „a beruházás véghatárideje semmilyen veszélyben nincs." Sárossi emlékeztet arra, hogy a csatornaprojektet 2005-ben kezdték előkészíteni, az ő konzorciumuk 2011. október 17-én kötött szerződést, és jó ideig azért nem tudtak kezdeni, mert a 2006-os kiviteli terveket aktualizálni kellett. Most folyamatosan bővítik kapacitásukat a három településen, 5 hónap alatt a teljes hálózat 10 százalékát lefektették. Igyekeznek a lehető legkevesebb fönnakadást okozni a helyieknek, és ami a mielőbbi befejezést illeti, ugyanolyan elkötelezettek, mint a társulás.

Olvasóink írták

  • 18. Egyolvasó 2012. október 10. 11:19
    „"Vita a makói csatornaépítés körül"

    Milyen vita?? Nincs itt kérem szépen semmilyen vita, a szerződésben 2009 decemberi átadás szerepel, lassan már 2013-at írunk csatorna sehol. A lakosság kifizette a rákötelezett csatornázási terheket, azaz kifizették a gerincvezeték rájuk eső részét, hogy utána fizetni tudják az elhasznált köbméter víz szerinti csatornadíjat is.
    Ez a legjobb üzlet Magyarországon, csinálj valamit az úgy, hogy az emberektől beszeded a pénzt, és utána nyújts úgy szolgáltatást, hogy ismét pénzt tudj tőlük kicsikarni, és ha ez nem megy könnyen hozass egy rendeletet a képviselőkkel, hogy biztos neked fizessenek inkább.”
  • 17. WSS 2012. október 10. 07:35
    „Remélem soha nem fog elkészülni. Nagy lenyúlás az egész.”
  • 16. Makóújváros 2012. október 09. 21:34
    „A 12-es hozzászólóhoz kell nekem is csatlakozni, 1 szolnoki brigád volt a Szikszai utcában, le a kalappal előttük! Mindenkinek ilyen csapatot kivánok!”
  • 15. asdiob 2012. október 09. 21:13
    „Kedves grafika88!

    Nem vagyok jövőbe látó. Egy diplomával rendelkező, az elmúlt 10 évet hasonló tevékenységű vállalatok finanszírozásával foglalkozó, rendet és becsületet szerető, a közösségért tenni akaró ember vagyok.
    Az előző hozzászólásomban említett cégnek is finanszíroztunk eszközöket. DE CSAK EGYSZER!!! Nézd meg a cégnyilvántartó rendszert, hogy Tihanyinak hány cége ellen folyik felszámolási eljárás!!! Nem fér ki egy oldalra.
    Az új konzorcium mérlegadatai túlságosan rosszak(alul van tőkésítve egy 11mrdFt-os munkához képest).
    Már ne is haragudj, de az utolsó mondatod eléggé arról árulkodik, hogy néha fel kellene kapcsolni a lámpát a fejedben, mert a nagy sötétségben nehezen fogsz túllépni az árnyékodon.
    Tájékozódj, olvass, és próbálj meg pártpolitikai oldalaktól mentesen megítélni dolgokat. Ha nem vetted volna észre, akkor elmondom: mindegyik ugyan azt csinálja, csak más a tálalás...”
  • 14. Makoiner 2012. október 09. 20:11
    „13. komment utolsó mondatának javítása:
    Nem a Konzorcium szakmai felkészültségével van a baj, szerintem a - társulásnál - jogosan aggódnak/aggódunk.”
  • 13. Makoiner 2012. október 09. 19:49
    „,,Jó kifogás sosem volt rossz..."- szokták mondani. ,,Jó ideig azért nem tudtak kezdeni, mert a 2006-os kiviteli terveket aktualizálni kellett." Ha-ha ...Tessék mondani, hogy hány (méter) föld alatti közmű vezeték (ivóvíz, kábel, telefon stb.) lett áthelyezve Makón az utóbbi 5-6 évben? Szerintem ezrelékben mérhető az egész hálózathoz képest. Ami új közmű került a földbe, arról (helyéről, hosszáról) meg mindent tud az Önkormányzat. Kezdhették volna a munkát időben ott, ahol semmilyen változás nincs 2006-hoz képest (s ilyenből van a legtöbb utca), közben pontosíthatták volna azokat a helyeket, ahol valami változott.
    Nem a társulás szakmai felkészültségével van a baj, szerintem jogosan aggódnak/aggódunk.”
  • 12. Amme89 2012. október 09. 17:51
    „Nem, akarok senkivel sem vitatkozni, de nekem semmiféle panaszom nem lehet a beruházáson dolgozó munkásokra. Nagyon hamar elvégezték a szükséges munkálatokat, folyamatosan dolgoztak. Egy nap alatt olyan sokat haladtak, hogy szinte el sem akartam hinni. Az utca elején már nem is lehet látni, hogy hol volt kiásva a gödör. Külön megemlíteném a lakókkal való együttműködési készségüket. Próbálnak minél kevesebb fennakadást okozni, a közlekedést sem gátolják.”
  • 11. makovaros 2012. október 09. 14:30
    „Hát ez már a 3. ütemterv ami weben kint van kicsit nagy a csúszás. Ebben hibázok az OEK azzért hogy későn kezdte el de a város is mit akart a 2006-os tervekkel?? Munkahely váltáskor 3 hónapos elkölcsi bizonyítvány kell és ezek meg 6 éves tervekkel kezdtek volna dolgozni?”
  • 10. grafika88 2012. október 09. 13:24
    „Ne sürgessétek nagyon a csatorna bekötést ..mert a víz + szennyvíz számla az égben lesz! a csatornadíj az elfogyasztott ivóvíz árának a 250 % lesz. vagyis : víz 4500.- a szennyvíz : kb. 11 000.- végszámla : 15 500.-
    / 2 hó / KELL ez nekünk ????????”
  • 9. grafika88 2012. október 09. 13:21
    „T. 5.
    Mi vagy Te ??, jövőbelátó ???
    Ha ilyen okoska vagy megmondhatnád a heti 5. lottó számokat!!
    simicska elv. cége bármit megtehet orsós valter árnyákában !!!”
  • 8. cucusz 2012. október 09. 13:08
    „Télen kell ezerrel dolgozni, fagyban, sárban, esőben, úgy az igazi. Nyáron meg Hawai.”
  • 7. aplikation 2012. október 09. 12:39
    „arról nem beszélve hogy azoknál a házaknál is kárt okoznak ahol csatornázni sem kell, mert történetesen van de tönkre teszik a bejárót a növényzetet és még jó hogy nem állítják helyre ! Megtehetik igaz ???
    Ki ellenőrzi őket pl.”
  • 6. Francois 2012. október 09. 12:22
    „Ma beszéltem 4-5 munkással akik állították, 2-hónapja nem kapnak fizetést! A következő hónapba a sajtóhoz fordulnak, tájékoztattam őket hogy az itteni tuti nem fogja megírni! :) Másik ha egy utcában egy hónap alatt 6-háznál van kész a bekötés, mikorra lesz a teljes Makó! :) :D”
  • 5. asdiob 2012. október 09. 11:08
    „A pályázati eredmény kihírdetésekor én levelet írtam az illetékeseknek és ebben kifejeztem aggodalmamat azért, mert a konzorcium vezető cége már akkor sem tűnt egy gagdaságilag erős vállalkozásnak. Ez ebből is látszik, hogy igaz volt, mert valósíznűleg azért késik folyamatosan a kivitelező, mert nincs miből finansízrozni a gyorsabb munkavégzést. EZután pedig előfordulhat, hogy esetleg az alvállalkozók egy részét elfelejti kifizetni, ami miatt azok befejzik a munkát és még tovább nő a késés.
    De a legborzasztóbb az, ha éppen egy makói alvállalkozót nem fog kifizetni...

    Én jeleztem még a kezdetek kezdetén!!!
    Tihanyi Zoltán cégérőla Bükki Bánya Kft-ről is elmondtam a váleményem. Az is bejött.”
  • 4. dédi8 2012. október 09. 10:08
    „Sárossi András- nomen est omen
    Az egész város meg fog felelni a magyar ugar minden feltételének. :))”
  • 3. KamuNeni 2012. október 09. 09:43
    „Nekem nagyon ugy tunik hogy ezeket szakmailag tenyelg nagyon nagy kerdojellel jeleznem oket. Ezek nem szakik hanem amatorok.”
  • 2. Francois 2012. október 09. 09:25
    „Én szerintem egy káosz az egész, szervezetlen, barmolás kontár munkák! Csak szét kell nézni a városban! Egyébként mit mondana a kivitelező?! Sorry nincs elég alvállalkozó mert félnek hogy nem lesznek kifizetve?! Egyedül a Kertész utcában precízek az emberek, a tobbi egy kalap sz...r!”
  • 1. Nyusszancs 2012. október 09. 09:23
    „A házunk több, mint egy hónapig volt "elvágva" a külvilágtól: se ki, se be. Ez idő alatt többször kiásták és betemették a gödröt a ház előtt. Több helyen próbáltunk a miértről érdeklődni, sehol nem tudtak érdemben erre válaszolni. Hozzáteszem: a végére már eléggé türelmetlenek és mérgesek voltunk, ugyanis az előzetes ígéretek arról szóltak, hogy csak egy napig nem tudjuk csak a bejárónkat használni, erre a cég több szakembere is ígéretet tett az utcafórumon. Hát, nem jött össze.....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életmentő rendőrök Nagylakon

Szívinfarktust kapott a nagylaki határátkelőhelyen egy férfi vasárnap éjszaka – életét az azonnal reagáló rendőrök és mentősök mentették meg. Tovább olvasom