Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Vitray Tamás: Nagyon rossz emlékműnek lenni

Makó - A televízióban eltöltött fél évszázados tapasztalatait osztotta meg makói hallgatóival pénteken Vitray Tamás, aki a Pulitzer-emléknap egyik előadójaként azt hangsúlyozta: az igazán jó interjú nem kérdések és válaszok, hanem két személyiség kölcsönhatásának eredménye.
A Makón rendezett Pulitzer-emléknap egyik meghívottja, Vitray Tamás fergeteges előadással kápráztatta el több száz hallgatóját.

Mindenekelőtt saját, fél évszázados tévés múltjából válogatott eseményekkel mutatott rá: mindegy, hogy ki mennyire felkészült egy interjú során, az eredményt nem a formális beszélgetés tárgya, hanem a személyek közötti kölcsönhatás fogja meghatározni.

Névjegy

Vitray Tamás 1932. november 5-én született Budapesten. Felesége Kállai Bori színésznő. Első házasságából van két fia. 1957. március 11-én vették fel belső munkatársnak a Magyar Rádió angol nyelvű adásához. 1959. december 1-jén lett a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztálya agitációs propaganda osztályán a sportrovat belső munkatársa. 1968-tól főmunkatárs, majd szerkesztőségvezető lett. Alig van olyan sportág, amelyet ne közvetített volna a Magyar Televízióban. 1997-től aktív nyugdíjas. 2004. november 1-jétől elnöki főtanácsos. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. A Magyar Televízió Örökös Tagja.

– Még első éveimet töltöttem a televízióban, amikor egy napon a főnököm azzal fogadott, hogy ma este én leszek a beszélgetőpartnere Péter Jánosnak, hazánk akkori ENSZ-nagykövetének. Most úgy mondom, hogy igencsak begyulladtam. Egész nap egy teljes csapat dolgozott a kérdések összeállításán, végül eljött az este. A feszültség oldására elhatároztuk, hogy az addigi gyakorlattól eltérően teázás közben fogok beszélgetni az interjúalannyal, be is hozták a tálcát, amit átvettem. Ám annyira féltem, hogy remegni kezdett a kezem, és ettől a tálca úgy rázkódott, hogy a csészék a nézők számára is jól hallhatóan csörömpölni kezdtek. Kínomban elnevettem magam, és akkor éreztem, hogy valami megváltozott. Az interjúalany is elnevette magát, és ettől kezdve másodlagosak voltak a kérdések, jó hangulatú, értékes beszélgetés kerekedett – idézte fel egyik első interjúélményét a Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

Vitray Tamás több szempontból is bemutatta a magyar tévézés aranykorát, a kísérletezés és az akkori formai követelmények mellett kiemelte: az Élőújság című műsorban például a kamera elé meghívott vendégeknek is többször el kellett próbálniuk a természetesen előre megírt kérdésekre adott válaszokat. Hangsúlyozta: a jó tévéseket mindenkor a személyiségük tette azzá.

– Ebben a szakmában talán a kíváncsiság a legfontosabb. Ha a kérdezőt érdekli az alany személye, értékes beszélgetés kerekedik. A részleteiben előre egyeztetett interjú pocsék lesz. Fontos a kérdező reakciója, sokan vetették a szememre, hogy mindig látni a képemen, hogy mit gondolok. Úgy vélem, hogy a mozdulatok, reakciók, szükséges csendek nélkül nincs élő televíziós beszélgetés, tudósítás – fogalmazott Vitray, aki fél évszázados szakmai múltja kapcsán, és a közönség nagy derültségére közbevetette: nagyon rossz élő emlékműnek lenni.

A hallgatóknak ezt követően levetítette a nyolcvanas évek derekán készült, Telefere című Vitray-műsorban bemutatott interjút Speter Erzsébettel, aki akkor több tízezer dollárt ajánlott fel a Nemzeti Színház javára. Ezen keresztül prezentálta: a jó interjúalany buzgón gyakorolja az öniróniát és a humort, sőt van, hogy átveszi a kezdeményezést is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makói járdaépítés

Makó - Számos minőségi panasz érkezett, érkezik a makói járdaprogrammal kapcsolatban. A tervezettnél… Tovább olvasom