Krimi

2023.04.22. 06:30

Hét újszülöttet ölt meg hidegvérrel a horrornővér, látni akarta a szülők gyászát

A csinos, fiatal ápolónőről nem gondolná senki, milyen gonosz lélek lakik benne.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: cherryyblossom

2018-ban egy egész világ megismerte a horronővér nevét: Lucy Letby egy chesteri kórház csecsemőosztályán dolgozva hét kisbabát gyilkolt meg. Több áldozata is lett volna, ám hat baba túlélte a támadásait - írja a Bors.

Volt olyan csecsemő, akit többször is megpróbált megölni. De nem érte be a gyilkolással, látni akarta a szülők gyászát is. 

 

A chesteri kórházban a csecsemő intenzív osztályon 2015 és 2016 között kiugróan magas volt a babák halandóságának száma. 

Egy idő után nyomozást indítottak a gyakori halálesetek miatt, ekkor került gyanúba Lucy Letby. 2018-ban le is tartóztatták a kórházban dolgozó nővért, majd óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett. A végső letartóztatása 2020 novemberében történt meg.

A tárgyalások során kiderült, hogy Letby kényszeresen kereste az elhunyt csecsemők szüleinek társaságát: többüket bejelölte Facebookon, együttérző kártyát küldött, holott ő maga volt a gyilkos.

Az egyik legszívszorítóbb eset, amikor hármasikrek egyikét ölte meg: levegőinjekcióval destabilizálta az állapotát. Testvére egy nappal korábban halt meg, a hármasikrek szülei kétségbeesetten könyörögtek, hogy megmaradt egy gyermeküket szállítsák át máshová. 

Az is kiderült, hogy gyakran kellett rászólni Lucyra, hogy ne menjen be a szülőkhöz, miközben éppen gyászolják a kisbabájukat, ugyanis kényszeresen szerette volna látni szenvedni az elhunyt gyerekek szüleit.

Gyilkolási módszerei változatosak voltak: két babának levegőt fecskendezett a véráramába, más babák meggyilkolására inzulint használt. A meghallgatásokon az is kiderült, hogy néhány kollégájának már korábban is gyanús volt Letby viselkedése, de a főnökség elhallgattatta őket.

Jelenleg is zajlik a nővér tárgyalása. A nyomozók fényképeket készítettek a hálószobájáról,  az egyik cetlin Letby kézírása volt. 

Gonosz vagyok, amiért ezt tettem. Nem érdemlem meg, hogy éljek. Szándékosan öltem meg őket, mert nem vagyok elég jó ahhoz, hogy vigyázhassak rájuk

- írta a nő.

Emellett több olyan cetlit is találtak a szobájában, amelyeken azt írja, hogy gonosz, és ő gyilkolta meg a babákat. Ennek ellenére Lucy azóta is tagadja a vádakat, és nem érti, hogy miért történik ez vele. Ártatlannak vallja magát, aki a körülmények áldozata.


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!