Egyetértek a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület azon felszólításával, miszerint „Emlékezzünk Árpád nagyfejedelem halálának 1100. évfordulójára"!
Erről szóló írásukat kiegészíteném annyival, hogy régiónk ezzel kapcsolatos legfontosabb eleméről sem kellene megfeledkezni a jubileum alatt – az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban áll Árpád vezér emlékműve. Az első úgynevezett szeri országgyűlés helyén. Itt ejtették SZERét, itt rendSZERezték az ősök a honfoglalás utáni új, letelepült SZERvezeti formának az alapjait. Melyik törzsnek hol lesz a szállás helye, mi lesz a feladata. Milyen javakhoz, SZERzeményekhez juthat ezáltal. Kialakították, megSZERvezték az új országrendSZER kereteit. Van-e méltóbb hely Árpádra emlékezni? Ezen gondolat nyomán kezdeményeztem februárban egy jubileumi megemlékezést, ami a Magyar Íjász Szövetség és az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparknál is nyitott fülekre talált. Elkezdődött egy nagyszabású ünnepségsorozat szervezése, olyan programokkal mint: tisztelgés, koszorúzás Árpád emléke, emlékműve előtt, íjászversenyek (minimum 3 szakágban), bemutatók (íjászat, lovasíjászat, solymászat, baranta, stb.), előadások /őskultúra/, kézműves kirakodóvásár és régi mesterségek bemutatása, jurták, kiállítások, zene, táncház, koncertek, hastánc, koronaőrök díszelgése (a szent Korona hiteles másolatával)
További terveink szerint Árpád vezér halálának évfordulóján emlékezetes teljesítmény lenne 1100 íjászt összehozni egy rendezvényre és úgynevezett nyílzáporral, egyszerre történő lövéssel emlékezni a honfoglaló csatákra és az ott elesett hősökre.
A Magyar Postával megbeszéléseket folytatunk egy jubileumi képeslap kiadásáról a neves alkalomra.
Tehát szépen alakul, fejlődik, gyarapszik az ünnepi program. Időközben csatlakozott a rendezvény megszervezéséhez az Őskultúra alapítvány is.
Kibontakozóban van egy olyan összefogás, egység csírája, amit annak idején Árpád megteremtett a 7 törzs összefogásával, miáltal elég erősek lettünk a terv, a honfoglalás végrehajtásához. Ezen egység szellemében szeretnénk minél nagyobb létszámban, közösen emlékezni, amire mindenkit szeretettel várunk július 21–22-én Ópusztaszeren, a nemzeti történeti emlékparkban, aki emlékezni szeretne Árpád vezér halálának 1100 éves évfordulójára. E napokon mindössze 200 forint lesz a belépő a parkba.
Hiszem tehát, hogy a folyamatos széthúzás és kesergés helyett végre tenni kell, alkotni, mégpedig közösen, hittel a jövőben, ahogyan Árpád is tette! Legyen ennek egy közös ünnep, egy közös megemlékezés a kezdő eleme!
Koszta Péter, Szeged
2007. május 18.