"Laczkó, Völgyi és a többiek azért mentek el, mert jobb körülmények között, magasabb célokért akartak futballozni. Ez a világ és benne a sport rendje."

"Halottak napjának közeledtével kint voltunk a családdal volt tanyánk területén, a Feketeszél 404. szám alatt. Ott 110 éve áll egy emlékkereszt, amelyet nagytatám, Bokor Pál állíttatott három leányának emlékére..."
"Életének 53. esztendejében, 2008. október 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Tisza Ferenc rendőrségi tanácsos, nyugalmazott r. alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának volt bűnüldözési alosztályvezetője."
"Jelenleg 14 óra az aktív időszak, azzal, hogy a hajnali 4 órás nyitás előtt legalább 2 órával már a kereskedők – és mi, pozícióval és bérlettel rendelkezők – beléphetnek, a környezeti terhelés, várakozás megelőzése érdekében."
"A klinikai központnak idén többször juttatott extra finanszírozási kapacitást legnagyobb részben a szívkatéteres beavatkozásokra fordították, így nyár végétől számottevően megnőtt a katéteres beavatkozások száma."

"Csodálatos napokat tölthettünk a gyerekekkel Zala megyében, Nován, a Csicsergő Táborban a nyáron, a Humánerőforrás-fejlesztési operatív program keretében az Európai Szociális Alap támogatásával. "
"Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy iskolánk, a Boros Sámuel Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, Hojcsi Pál a közelmúltban eltávozott közülünk."
"Végül is igaza van, nem hülye a kolléganő, csak a térde fáj. A mai napig sem tud ráállni a lábára a fájdalomtól, pedig „nem egy kényes fajta", bírja a fájdalmakat."
"Az elődöntőket 2008. november 10. és 28. között, a döntőt 2009 márciusában rendezik meg; a jelentkezők létszámától függően középdöntőt is rendeznek."
"A napokban visszaemlékeztem katonaéveimre, amelyek az 1954. novemberi bevonulással kezdődtek. A légierőhöz kerültem, ott kaptam kiképzést zöldharcászatból."
"Aki szereti a természetfilmeket, gyakran lát olyan jeleneteket, amikor a hiénakutyák a végkimerülésig hajszolják, gyötrik az áldozatukat. Ezeknek a kis termetű ragadozóknak nem sok lehetőségük van a zsákmányszerzésre, mint hogy kitartóan űzni, hajszolni a kiszemelt állatot."
"Jelen nyilatkozat a Hallgatói mentorprogram önkénteseinek álláspontját deklarálja néhány szegedi mentor-tanár rasszista kijelentéseivel kapcsolatban."
"2008. szeptember 12-én, életének nyolcvanharmadik esztendejében, csendben eltávozott dr. Tanos Béla emeritus professzor, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostudományok doktora."
"Kedves emberek (gépkocsivezetők, motorosok, kerékpárosok, gyalogosok)! Ismét csak egy gázolással kellett korán reggel szembesülnöm – és azzal a ténnyel, hogy a vezető egyszerűen továbbhajtott."
"Félreértésre adott okot a tűzoltóknak az IRÉT 2008. október 14. napi ülése után közzétett, az egyik szakszervezet honlapján megjelent írás, amely a HSZT átfogó módosításáról szól."
"Csendes őszi napon hazafelé sétáltam. Lassan ballagtam én is, mint az öregedő ősz. A nap simogató, lágy sugarai folyékony aranyként omlottak a tájra."
"Az indiai gumigyár termelőüzeme Magyarországra telepítésének ismerős kálváriáját keserűvé keveri a napi politizáló indulat. Különösen aktuális a kérdés végiggondolása a jelen pénzügyi válság megjelenése időszakában."
"Tisztelt miniszterelnök úr! Lesznek-e olyan történések Szegeden, amelyek ténylegesen a helyi lakosság érdekeit szolgálják? Engedje meg, hogy szegedi politikusként így, egy napilap hasábjain forduljak önhöz városunk érdekében!"
"A szervezők — akik nagyon sok szeretettel várják a jelentkezőket — szívesen segítenek a felkészülésben is; az énekesek zongora- vagy citerakíséretét is biztosítják kérés szerint."
"Megdöbbenve olvastam a Délmagyarország október 9-i számának címlapján a Percenként tilosban járnak a gyalogosok és bringások című cikket."
