Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! 
Nem tudok elfogódottság nélkül üzenetet írni a felnövő generációnak, azaz Nektek, azért sem, mert a HMG-ről nem tudok okosakat mondani, mert mélyen a lelkemben van, azaz érzelmileg eléggé befolyásolt állapotban vagyok, és azért sem, mert a jelen pillanatban éppen arról szól minden, hogy nincs az az iskola. És nincs rá válasz, miért. Sajnos helyzet van. Olyan helyzet, ami újra és megint arra kényszerít embereket, hogy ne a szeretett munkájukkal foglalkozzanak, ne azzal törődjenek, ami a hivatásuk, amit nagyon jól csinálnak, amit hosszú évek óta, eredményesen és jól csinálnak, hanem kisszerű, álságos, átlátszó harcokban próbálják megvédeni azt, amiért élnek.
Jelen esetben egy olyan oktatási intézményt, egy gimnáziumot, a szentesi Horváth Mihály gimnáziumot, ami fogalom és minőség Magyarországon. Ahol úgy lehet és lehetett tanulni, hogy öröm volt suliba járni, hogy életem legszebb négy évét tölthettem el Szentesen, hogy mindig azt éreztem, hogy önálló, szuverén személyiségnek tekintenek, akinek saját magával szemben vannak kötelességei, és nem azért, mert úgy illik. Ahol valóban kérdeztek tőlem, mert rám voltak kíváncsiak, ahol én valóban kérdezhettem, és mindig választ kaptam minden kérdésemre. Ahol úgy tanítottak, hogy azt bontották ki belőlem a tanáraim, ami bennem volt, és olyan ösvényre tereltek, ami ugyan erdőbe vitt bele – a Világba –, de ahol pontosan tudtam, hogy merre kell mennem, hogy kitisztítsam magam számára a saját ösvényemet.
Soha nem látnám úgy a világot, mint most, ha nem Szentesre jártam volna. Soha nem tanultam volna meg úgy dolgozni, mint most, ha nem Erzsi néni, Miska bácsi, Keserű, Dózsa Erzsi, Majtényi, Mártika tanított volna. Ha nem találkozom velük, soha nem tudtam volna önmagammá válni. Nem tudom, hogyan hívják azt a középiskolát, amit Horváth Mihály gimnáziumnak hívtak, nem tudom, hogy Szentes városnak fontos-e, hogy megőrizzen egy olyan intézményt, ami ma már fogalom, ahol valóban tisztességes, gondolkodó, a szó legátfogóbb értelmében európai magyar állampolgárokat tanítanak és nevelnek. De ezek a tanárok még tanítanak titeket, és ti is együtt vagytok még, ezért hívhatják bárhogy, kerülhet az iskola mindenféle játszmákba, de amit ti kaptok tőlük és egymástól – mert a válogatottan szabad, kíváncsi tüzes osztálytársaim legalább annyira tettek gondolkodóvá, vitatkozóvá, mint tanáraim, szia, Matos Ibi – szóval történhet bármi, amit kaptok, az a
tiétek marad.
Jó, tudom, negyvenévesen okoskodom itt, de mégis így van. Az fog benneteket meghatározni, az tesz sikeressé, szabaddá, vagy az ellenkezőjévé, amit megőriztek magatokban ezekből az évekből. És majd amikor ti is mentek előre az években, egyre többször fog eszetekbe jutni egy-egy mondat, egy vita, egy óra, minden, ami a HMG-ben történt veletek. Szóval ez megmarad nektek, és ne is hagyjátok sem elvenni, sem azt, hogy ne tudjon eljutni hozzátok. Megéri.
Isten éltesse a Horváth Mihály gimnáziumot, és minden tanárát és régi és új diákját, és szégyellje magát mindenki, aki az elmúlt hetekben, hónapokban nem vette magának a bátorságot, hogy felülemelkedjen minden pillanatnyi érdeken és helyzeten, és nem állt fel, és mondta azt, hogy hahó, emberek, azért már ne őrüljünk meg teljesen.
Sziasztok, jó bulizást, meg érettségit, meg mindent. Szép életet!
Miska bácsi, Erzsi néni, nagyon jó egészséget!
Alföldi Róbert színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója
(A beszéd a Horváth Mihály gimnázium szalagavatóján hangzott el. A szerk.)
hirdetés
19°C
Hozzászólok! 
