A régi görögök még azt hitték: az atom oszthatatlan. Azután megtanultuk az iskolában: protonokból, neutronokból, elektronokból áll. Sokan azt gondolják, az ember lénye is egy és oszthatatlan. Azután elgondolkozunk, miért lenne ez másképp, mint az atomok világában. Emlékszem, Márta nénitől tanultunk az atomok emberi természetéről, hogy megkeresik párjukat, molekulává házasodnak, hogy lusták, mint mi, mert igyekeznek energiájukat csökkenteni, szeretik a káoszt, úgy hangzott ez tudományosan, hogy „az entrópianövekedés irányába tartanak".
Nem lehetne az embernek is atomi tulajdonsága? Mire osztható egy ember? Természetesen atomokra. És ahogy az élet folyamán ezek az atomok egyre stabilabb állapotba kerülnek, energia szabadul fel. Ez az energia – Márta néni, a Tanárnő energiája – most bennünk van. Ezt a hatalmas, sokáig úgy tűnt, kifogyhatatlan energiát egész életén át sugározta magából. Az energia megfoghatatlan és definiálatlan formái ezek, mint a kedvesség energiája, a bölcsesség energiája, a megértés energiája, a szeretet energiája. Bennünket, tanítványokat táplál tovább ez az erő, akik ugyanazon a katedrán tanítunk az atomok házasságáról, mint ahol ő tette, akik mellkasokat vágnak fel és szíveket indítanak újra a sürgősségi osztályon, akik a házikedvencek szeméről távolítják el a szürke hályogot.
Most úgy tűnik, elfogyott az energia. Félünk, nincsen utánpótlás. Most, hogy az anyag végleg átalakult energiává, most kell, hogy higgyünk az energiamegmaradás törvényében. A kapott energiát mi is továbbadjuk tanítványaink, betegeink, gyermekeink, unokáink számára.
Az anyag nem vész el, csak átalakul. Köszönjük, Márta néni!
A tanítványok nevében: Kátai Mónika, a Horváth Mihály Gimnázium tanáraGidófalvy Györgyné (sz.: Laczkó Márta Erzsébet, 1934–2007) férjével 1957 őszén kezdte a tanítást Szentesen. Márta néni a Deák Ferenc Utcai Általános Iskolában, férje pedig a Horváth Mihály Gimnáziumban. 1960 szeptemberétől mindketten a gimnáziumban tanítanak. Márta néni kezdetben vegyesen tanított fizikát és kémiát. 1966-ban indult a kémia tagozat, a következő évtől már csak kémiát tanít, a pályája legvégén laboránsként oktat. Módszere a szemléletes, kísérletezésen alapuló oktatás volt, ebből nem engedett.
Pályafutása során tanítványai rendkívül jól szerepeltek a különböző tanulmányi versenyeken és ezt követően az élet, a hivatás „éles" versenyében is. Munkájáért számos, a kor szokásainak megfelelő elismerésben részesült, többek között 1977-be „Kiváló Munkáért" miniszteri kitüntetést kapott. 1989 novemberi nyugdíjazása után még évekig tanított óraadóként. Ez idő tájt gyakran láthatták a szentesiek sárga Babettáján, horgászfelszereléssel a hátán elhagyni a várost. A vízparton a halakkal folytatta életének hivatását: az emberhalászatot. Mert egy ilyen kivételes élet nem lehet véletlen. Mint ahogyan az sem, hogy köztünk szolgált.
A kollégák nevében: Tóth Tamás tanár
19°C
Hozzászólok! 
