A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete úgy ítéli meg, hogy Szentes Város Önkormányzati Képviselő-testülete elhamarkodott döntést hozott, amikor a város egyes frekventált területein bevezette a fizetőparkolást. Bár az elképzeléseknek megfelelően, valóban több lett az üres parkoló, ám a közlekedőknek rengeteg kellemetlenséget okoztak, ennek az újabb „helyi adózási formának" a bevezetésével.
Az eddigi tapasztalatokra alapozva, szervezetünk álláspontja szerint, ha lehet, töröljék el ezt a rendeletet. Ha pedig már tényleg végképp elengedhetetlen a városi költségvetésből ez a minimális bevétel, akkor határozzák meg a parkolás díját óránkénti 100 forintban úgy, hogy az automaták negyedórás bontásban is képesek legyenek jegyet adni. Ennek megfelelően, illetve legalább ilyen arányban, mérsékeljék a bérletek árát is, ami jelenleg irreálisan magas.
Az MDF helyi szervezete a leghatározottabban tiltakozik az újabb fizetőparkolók kialakítása ellen.
Szervezetünk felkéri a képviselő-testület tagjait, hogy álláspontunkat vegyék figyelembe felelősségteljes döntésük meghozatalánál.
Nagy-Mélykúti László, az MDF városi elnöke
2007. 09. 20.