Ma már pék az egykori nemzeti hős

Tűzgolyóként zuhant a mélybe egy lelőtt repülőgép a vajdasági Budjanovci falu közelében 1999. március 27-én este kilenc óra körül. Három nappal a NATO Koszovó elleni légi offenzíváját követően az akkori Jugoszláv Néphadsereg egyik légvédelmi egysége azt a feladatot kapta, derítse fel, hogy Horvátország határában tartózkodnak-e ellenséges gépek. [namelink name="Dani Zoltán"] főparancsnok vezetésével nemcsak azonosították a NATO légierejének – korábban úgy gondolták, hogy láthatatlan – büszkeségét, de – ahogyan ő fogalmaz – levették az F–117-es típusú, amerikai gyártmányú lopakodó repülőgépet. Már aznap este a világsajtó megénekelte, hogy mi történt, de a bevetés részleteiről, a titkos hadműveletről csak később beszéltek nyíltan.

Titkos művelet

A székely származású, azóta nyugalmazott ezredesre Szerbiában mint nemzeti hősre tekintenek, bár elmesélte, hogy a bevetés után majdnem zárkába került bravúros döntése miatt.

Szerencsére nem kellett embert ölnie

– A háborúk azóta vetnek fel nagyon komoly morális kérdéseket, amióta ember él a Földön. De, ha arról szól a dolog, hogy mi csak meg szeretnénk magunkat védeni, az országot, a népet, a családunkat, a hazaszeretet kerül első helyre, és ebben igenis van emocionális gondolat. Amikor a kiképzés során megtanuljuk használni a harci eszközöket, soha nem arról beszélünk, hogy megsemmisítjük a pilótát, hanem arról, hogy megsemmisítjük a gépet. Ha a pilóta fogságba kerül, kötelességünk emberként bánni vele – érvelt Dani Zoltán.

– A feletteseim nem engedélyezték azt a módszert, amelyet alkalmazott a parancsnokságom alatt álló zászlóalj annak érdekében, hogy a lopakodót be lehessen mérni. A felderítő, orosz légvédelmi rakétarendszerrel ellátott repülőgépünk radarjának frekvenciáit kicsit „átállítottuk", ennek segítségével a tárgyak, így a lopakodó elektromágneses terét használtuk ki, hogy láthatóvá tegyük a műszeren. Mindannyian tudtuk, hogy ez nagy bűn, és ha rájönnek, visznek a zárkába, de az embereim ismerték az ötletem, és tudták, hogy sikeres lehet a felderítésben. Titokban kellett betennünk a rendszerünkbe a technikát, ezért összehívtam a csapatom, és kértem a beleegyezésüket. Ha csak egy katona is azt mondta volna, hogy nem vállalja a kockázatot, nem csináljuk meg. De szerencsére mindenki egyetértett. Nagyon összeszokott társaság, jó csapat voltunk, minden eredményünk a háború előtti szigorú kiképzésünknek köszönhető – emlékszik Dani Zoltán, aki a Rotary Club Szeged-Tisza meghívására utazott Szegedre, és tartott vetítéssel egybekötött előadást.

Kiadták a parancsot

A háború idején Magyarország határ menti vidékein hallani lehetett a repülőgépek zúgását, miközben a volt Jugoszláviában, Koszovó tartományban éppen Dávid és Góliát harca folyt. A NATO szövetséges csapatainak erőfölénye nem volt kétséges, mégis a Jugoszláv Néphadsereg – ma szerb fegyveres erők – vezetése tudta, hogy védekezni fognak, és be is találtak néhány „ütéssel" az „óriásnak". Többek között ilyen sikerként könyvelhették el a korábban elpusztíthatatlannak hitt amerikai gyártmányú lopakodó kiiktatását.

A nyugalmazott ezredes pék lett

Dani Zoltán a legdélebbi magyar faluban, szerb települések közepette, egy kis székely „szigeten", Székelykevén él a családjával. Tájszólása jellegzetes, elmondja, ez ott beleivódik az emberek vérébe. Zoltán szülei elváltak, és amikor 1993-ban édesapja Svájcban meghalt, odautazott a temetésére. Akkoriban Szerbiában olyan magas volt az infláció, hogy csak többhavi fizetéséből tudta volna visszafizetni a kiutazásához szükséges vonatjegyre kölcsönkért pénzt, ezért beállt Svájcban élő rokonának a pékségébe dolgozni, és eltanulta a szakmát. Mivel ügyes, dolgos péket még nem látott tönkremenni, úgy döntött, Székelykevén megnyitja családi pékségét. Középső fia, Tibor is ezt a mesterséget választotta, a nagyobbik gyerek, Attila jelenleg civil pilótának tanul, lánya, Irén mezőgazdasági egyetemre jár. A rétestészta és a kalács mellett természetesen F–117-es lopakodóra mintázott süteményt is lehet náluk vásárolni.

– Március 24-én parancsot kaptunk, hogy hagyjuk el a békealakulatot, három napig a tartalékos tüzelőállásban húztuk meg magunkat. Kamionunkat sáncokkal álcáztuk, rejtőzködtünk, mint a vadászok, hogy az ellenség még véletlenül se vegye észre. Semmilyen műszert nem lehetett bekapcsolni, nehogy bemérjenek minket. Kábeles telefont használtunk. 27-én este hat órakor érkezett a parancs: elsőfokú készültség, ki kell próbálni a műszereket. Az operációs központ radarjain nem látszottak az ellenséges repülőgépek, a miénken négy is, és egy közeledett. Engedélyt kértünk, hogy lelőhessük. Megkaptuk. Egészen közel, 15 kilométerre kellett repülni a lopakodóhoz, hogy biztonsággal megsemmisíthessük, 18 másodperc alatt sikerült teljesíteni a műveletet. Nagyon fontos volt, hogy ne lépjünk a 21. másodpercbe, hiszen, ha elkésünk, akkor a bevetésről éppen visszafelé tartó lopakodó bombázó pilótája elindítja a radar elleni rakétáit, és nagy eséllyel mi kapunk bombát a fejünkre – meséli az egykori parancsnok.

Találkozás az ellenséggel

A pilóta még időben katapultált. – A szlovén származású [namelink name="Dale Zelko"] azóta szintén nyugdíjba vonult. 1999. március 28-án reggel kimentették a szövetségesek, bár Zelkónak ez az éjszaka borzasztó lehetett. Miután ugyanis katapultált Tuzla közelében, rögtön segítséget kért rádión. El is indultak érte a szövetséges helikopterek, de a lopakodó fedőnevén – Vega 31 – másvalaki is bejelentkezett, így a felmentő sereg azt hitte, csapdába repülnek, így visszafordultak. Csak a harmadik segélyhívásra tisztázódott, hogy Zelko az, akinek mondja magát. Szerencséjére egy barátja fogta utolsó segélykérését, aki egy korábbi piknikélményükről faggatta a lopakodó megsérült pilótáját, így azonosította őt.

– Amikor 2004-ben leszereltem, és szögre akasztottam az uniformist, megkeresett egy fiatal szerb rendező, ®eljko Mirković, és elintézte, hogy találkozzunk Dale Zelkóval. Ennek kapcsán dokumentumfilm is született 21. másodperc címmel. Éppen idén kaptunk az amerikai filmakadémiáról egy értesítést, amelyben az áll, hogy az alkotást kategóriájában jelölték a jövő évi Oscar-díjra. Hazánkban már elvitte a dokumentumfilm-fesztivál első díját a kémtörténet és egy, a családjához hazatérő férfi emberi drámája.

Már nincs szolgálatban

Az F–117-es már nincs szolgálatban. Amikor megkezdődött a délszláv háború, 950 millió dollárt ért a lopakodó, az események után rohamosan zuhant az ára, és a brit, illetve szaúd-arábiai megrendeléseket is visszamondták. Az innovációval az amerikai hadseregnek nem sikerült elérnie, amit szeretett volna.

Minden este életveszélyben

Dani Zoltán nem titkolta, hogy sokszor álmodik a háborúval, hiszen minden este életveszélyben voltak. 78 nap alatt 23 rakétát lőttek ki rájuk az ellenséges gépek, de szerencsére mindig sikerült eltéríteni a rakétákat – volt, hogy mikrohullámú sütő segítségével –, így az alakulatában mindenki épségben megúszta a háborút. Állandóan változtatni kellett a helyzetüket, a harcok idején 100 ezer kilométert tettek meg világítás nélkül, de még egy autóbalesetük sem volt.

– Folyamatosan bennem volt a félelem, hogy megtegyek mindent az embereim biztonságáért, hiszen én voltam a főparancsnok, nekem volt ebben a legnagyobb felelősségem. Nekem az volt a legfontosabb, hogy őket megvédjem, hiszen bármilyen gépet, műszert meg lehet javítani, viszont, ha valaki elveszíti a lábát, vagy meghal, azt már nem lehet rendbe hozni.