Ország-világ

2014.04.02. 07:44

Az Egyesült Államok hadihajót küld a Fekete-tengerre

Egy kisebb katonai egység is érkezik Európába, hogy támogatást nyújtson a Krím oroszországi bekebelezése miatt aggódó kelet-európai szövetségeseknek.

MTI

Az Egyesült Államok valószínűleg egy hadihajót küld a Fekete-tengerre, illetve egy kisebb katonai egységet vezényel Európába, ami illeszkedik NATO-nak abba a törekvésébe, hogy támogatást nyújtson a Krím oroszországi bekebelezése miatt aggódó kelet-európai szövetségeseknek - közölte egy névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi illetékes.

A tisztségviselő szerint az amerikai katonai parancsnokok azt fontolgatják, hogyan lehetne megerősíteni az Egyesült Államok katonai jelenlétét a térségben. Washington arra buzdítja a szövetségeseket, hogy harci repülőgépeket küldjenek a Balti-tengeri légi járőrszolgálatra, és fokozzák a Lengyelországnak nyújtott katonai támogatást (amit az illetékes szerint az Egyesült Államok már megtett).

Az atlanti szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden brüsszeli tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy a NATO felfüggeszt minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal. Az értekezleten Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy országa a NATO-csapatok állandó jelenlétére tart igényt a területén a Krím félsziget orosz bekebelezése miatt. Mint mondta, hazája nagyobb biztonságban érezné magát, ha az atlanti szövetség más tagállamainak a katonái is állandó jelleggel ott tartózkodnának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában