Ország-világ

2014.05.27. 07:34

A brit kormányfő Jean-Claude Juncker jelölése ellen lobbizik

David Cameron más jelöltekkel is előállt, Jean-Claude Juncker helyett Enda Kenny ír, Donald Tusk lengyel, valamint Jyrki Katainen finn miniszterelnököt is szívesen látná az Európai Bizottság élén.

MTI

Jean-Claude Junckernek az Európai Bizottság elnökévé való jelölése ellen lobbizik a brit kormányfő, aki Magyarországot, Litvániát, Írországot, Svédországot, Szlovéniát "és talán Németországot" látja lehetséges szövetségesének - tudta meg a Reuters hírügynökség londoni kormánykörökből.

A Financial Times című lap értesülése szerint David Cameron más jelöltekkel is előállt, Jean-Claude Juncker helyett Enda Kenny ír, Donald Tusk lengyel, valamint Jyrki Katainen finn miniszterelnököt is szívesen látná az Európai Bizottság élén.

A brit kormányfő a brit EU-tagság jövőjéről szóló, 2017-ben esedékes népszavazásra való tekintettel állítólag azt szeretné, ha egy "szimpatikus" elnöke lenne a bizottságnak Juncker helyett, akinek az euró köré épülő egységes Európáról vallott nézetei nem csengenek egybe a brit közvéleményével. A volt luxembourgi miniszterelnök "teljesen elfogadhatatlan" London számára - mondta Cameron párttársainak a hírek szerint.

A konzervatív brit kormányfő már pénteken arról beszélt, hogy mind Juncker, mind pedig szociáldemokrata ellenlábasa, Martin Schulz jelölését elutasítja, mert mindkét politikus túl "föderalista". A Reuters úgy tudja, Cameron már a hétvégén felvette a kapcsolatot más állam-, illetve kormányfőkkel, hogy alternatívákról egyeztessen velük. A hírügynökség szerint hat ország vezetőjével beszélt telefonon, köztük Angela Merkel német kancellárral, Fredrik Reinfeldt svéd kormányfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Az EU-országok állam-, illetve kormányfői kedd este kötetlen brüsszeli találkozón tekintik át a vasárnap lezárult európai parlamenti választások nyomán előállt helyzetet, ezzel összefüggésben az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére vonatkozó személyi jelölés ügyét.

David Cameron irodájának szóvivője szerint a brit "miniszterelnök egyetértett kollegáival abban, hogy a keddi találkozó csak kezdete a folyamatnak és több egyeztetésre lesz szükség az elkövetkező hónapokban".

Hírügynökségek megjegyezték, amennyiben David Cameron a maga oldalára tudja állítani a felsorolt hat EU-tagállamot, nem lesz meg a szükséges többség Juncker jelöléséhez.

Angela Merkel hétfőn kiállt a luxembourgi politikus jelölése mellett, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben egyetlen párt sem tudja csak a saját erejére támaszkodva meghatározni, hogy ki legyen a bizottság következő elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök már a hét végén jelezte, hogy nem támogatja Jean-Claude Juncker jelölését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában