Ország-világ

2017.10.10. 12:13

Életet menthet, ha letölti a mentők új appját

Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

A budapesti sajtótájékoztatón az OMSZ arról számolt be, hogy a Szív City program lényege, hogy az applikációt letöltő emberek szükség esetén riasztást kaphatnak mobiltelefonjukra, ha a közelükben - az eset 500 méteres körzetében -, közterületi újraélesztésre van szükség, így a mentő megérkezéséig is esélyt adhatnak a betegnek a túlélésre.


Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül mintegy 7 ezer közterületen.


A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után kezd működni, de már most letölthető androidos és IOS-rendszeren egyaránt.


A világnapon a mentőállomások nyitva állnak majd a nagyközönség előtt, és minden érdeklődőnek segítenek elsajátítani az újraélesztés gyakorlatát is.

Aki addig letölti a Szív Cityt, az alkalmazás segítségével könnyen megtalálja a legközelebbi mentőállomást is - tette hozzá.


Végül hangsúlyozta, hogy a fejlesztés, amellyel sok ezer emberélet menthető meg, jelenleg egyedülálló a világon.


Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetője az alkalmazást ismertetve elmondta:

amint a regisztrált felhasználó megkapja a riasztást, az "indulok" gombra kattintva térképes segítséget kap az eset helyszínének megtalálásához. Megérkezése után, ugyancsak kattintásra egy metronóm ad segítséget a mellkaskompresszió kivitelezéséhez, valamint kapcsolatba lehet tud lépni a mentőirányítással is, ahonnan újabb tanácsokhoz juthat az újraélesztés sikere érdekében.


Kiss Domonkos, a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke arról szólt, hogy a hirtelen szívmegállás túlélésének egyik záloga lehet, hogy minél több laikus megtanulja az újraélesztést.


Darmai Gábor a szoftvert fejlesztő Alerant Informatikai Zrt. tulajdonosa közölte, hogy az alkalmazás, amelyet orvosok kezdeményeztek, egyéves fejlesztőmunka eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában