oktatás

2020.09.12. 16:26

Kásler Miklós ünnepi köszöntőjével nyitották meg a romániai magyar iskolák új tanévét

Mind a magyar pedagógusoknak, mind pedig a magyar diákságnak kiemelt szerepe van abban, hogy a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés után is összetart a nemzet.

Élen kell járniuk a magyar identitás megőrzésében, és olyan használható tudást kell adniuk a diákok számára, amely segíti őket az életben – ezekkel a szavakkal köszöntötte Kásler Miklós a romániai magyar iskolák pedagógusait a tanévnyitó alkalmából.

Az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében kiemelte, hogy a romániai magyar iskolák pedagógusaira fontos feladat hárul, hiszen az oktatás minőségének fenntartásával és emelésével lehet csak elérni azt, hogy a magyar szülők gyermekeiket magyar óvodákba, majd magyar iskolákba írassák.

Videoüzenetében együttműködésre szólította fel a fiatalokat, hozzátéve, hogy bárhol éljenek is a világban, a szorgalommal megszerzett tudásukat felhasználva válhatnak a társadalom hasznos tagjaivá.

Végezetül hangsúlyozta, hogy mind a magyar pedagógusoknak, mind pedig a magyar diákságnak kiemelt szerepe van abban, hogy a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés után is összetart a nemzet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában