következmény

2020.12.02. 18:20

Feljelentették Korózst az álmentős kamuvideója miatt

Tényi István tett feljelentést Korózs Lajos ellen, akiről kiderült, hogy a végleges videót látva tiltakozó Németh Athinát egyszerűen elhajtotta, a nő elmondása szerint. Korózs viselkedése kimerítheti a személyes adattal való visszaélés fogalmát.

Tényi István a ma kiderült részletek alapján tette meg feljelentését az MSZP-s Korózs Lajos ellen – számolt be róla a Magyar Nemzet. Németh Athina a Ripostnak mondta el, hogy jóhiszeműen nyilatkozott a népjóléti bizottság elnökének, majd amikor a kész videóban látta, hogy Korózs az OMSZ székháza előtt vezeti fel az őáltala elmondottakat, tiltakozott annak publikálása ellen.

Németh Athina elmondása szerint jelezte Korózsnak, hogy ő soha nem dolgozott az OMSZ-nél, és ha a videót így közzéteszi, abból baj lehet. Korózs a beszámoló szerint annyit reagált, hogy már publikálta a videót és nem érdeklik a kételyek.

Tényi István szerint az ügyben így

felmerülhet a személyes adattal visszaélés vétség gyanúja.

A személyes adattal visszaélés vétség megállapításának feltétele a haszonszerzési célzat, vagy célzat nélkül is a jelentős érdeksérelem mint eredmény.

A feljelentés után a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálhatja ki, hogy Korózs tette valóban személyes adattal való visszaélés volt-e. A váratlan fordulat után még nagyobb bajba kerülhet az MSZP egészségpolitikusa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában