elemzés

2021.01.26. 11:18

ÁSZ: látszanak a családpolitika eredményei

Pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra.

A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján kedden megjelent elemzésben.

Az ÁSZ szakértői azt írták, a gyermekvállalás feltételeinek javítása, a családok jólétének növelése mellett hosszabb távon kedvezően hat a gazdasági aktivitásra és ezen keresztül a fenntartható fejlődésre.

Kifejtették, a magyar családpolitika eredményeként az elmúlt tíz évben a termékenységi ráta 1,25-ról 1,55-ra emelkedett.

Az elemzés készítői a nemzetközi összehasonlítás alapján azt emelték ki, hogy a családpolitika kiemelten támogatja a harmadik gyermek megszületését, valamint több olyan problémára kínál megoldási lehetőséget, amely hátráltatja a gyermekvállalást, vagyis más országokban nem alkalmazott támogatási elemeket is tartalmaz.

Ilyen például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása vagy a nagyszülők által is igénybe vehető gyermekgondozási díj – tették hozzá.

Ugyanakkor az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy célszerű a családpolitikai intézkedéseket a változó igényekhez igazodva időről időre aktualizálni, és nyomon követni, hogy a családpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a családok, illetve a nők különböző társadalmi/korosztályi csoportjaira.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában