tragédia

2021.04.16. 08:47

Többen meghaltak és négyszázan kórházba kerültek silány minőségű italok fogyasztása miatt Nigériában

Legalább tízen elhunytak és négyszáz embert kórházba kellett szállítani az északnyugat-nigériai Kano államban silány minőségű italok fogyasztása miatt – közölte csütörtökön Aminu Ibrahim Tsanyawa helyi egészségügyi megbízott.

Az ételmérgezéses tünetekkel kórházba szállított emberek közül ötvennél veseproblémák is felléptek. „A hamisított és az előírásoknak nem megfelelő termékek fogyasztása káros kihatással van a vesékre és az emberi test más létfontosságú szerveire” – hangsúlyozta Tsanyawa.

A nigériai állami hírügynökség felidézte a helyi élelmiszerfelügyeleti hatóság (NAFDAC) március 15-i jelentését, miszerint értesüléseket kapott egy különös betegségről, amely a gyanú szerint zacskós víz és helyben gyártott italok fogyasztásával állhat összefüggésben. A NAFDAC szerint a fertőzöttek tünetei között súlyos hányinger és a vizeletbe keveredett vér is volt.

Mojisola Adeyeye, a NAFDAC főigazgatója a Channels TV helyi műsorszolgáltatónak korábban elmondta, hogy az ételmérgezés olyan ízesített italokkal áll összefüggésben, amelyek egy dansami nevű összetevőt tartalmaznak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában