Járványhelyzet

2021.05.18. 13:27

Meghosszabbította a rendkívüli jogrendet a parlament

A törvényben továbbá rögzítették: a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

Budapest, 2021. május 18. Szavazás az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. május 18-án. Elöl Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b). MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Meghosszabbították a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította az erre vonatkozó törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart – írja a Magyar Nemzet.

Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, erre azért van szükség,

mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

A fenti voksolásból kiderül, hogy a baloldal nem szavazta meg a rendkívüli jogrend meghosszabbítását. Ezt Harangozó Tamás (MSZP) azzal magyarázta, hogy „nem tudni, mikor lesz vége a kormány korlátlan hatalmának”, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója erre válaszul közölte: mindenhol Európában rendkívüli helyzet van és a korlátozó intézkedéseket rendkívüli felhatalmazással lehet meghozni.

– Ez nem magyar kuriózum, és miért csinálnak úgy, mintha ennek a támadása legitim lenne? Ez nem legitim!

– jelentette ki a baloldalnak Hollik István a parlamenti vitában.

Borítókép: Szavazás az Országgyűlésben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában