intenzíven van jelen az iszlamizmus

2021.09.21. 08:35

A halálosan megfenyegetett tanár szerint egyre nagyobb a baj a francia iskolákban

Didier Lemaire francia tanár halálos fenyegetéseket kapott, hónapokig rendőri védelem alatt állt, majd elhagyta a pályát, mert nem érezte magát biztonságban. Frissen megjelent könyvében saját tapasztalatairól mesél, beszámol róla, hogy miként szivárgott be az iszlamizmus az iskola falai közé.

Könyvet adott ki Didier Lemaire, az a francia filozófiatanár, aki idén februárban arról vált ismertté, hogy nyíltan beszélt arról, mennyire intenzíven van jelen az iskolákban az iszlamizmus – számol be róla a V4NA Hírügynökség.

Lemaire a lakóhelye, az Yvelines megyében lévő Trappes nevű település fiataljait szerette volna megóvni attól, hogy teljesen iszlám befolyás alá kerüljenek, ám jó szándékát félreértették és diákjai dühös szülei többször is halálosan megfenyegették.

A helyzet odáig fajult, hogy a tanár már csak rendőri védelem mellett mert dolgozni járni, majd, nem bírva a nyomást, elhagyta a tanári pályát és a városát is.

A Sud Radiónak februárban adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy bár nem szeretné, kénytelen felhagyni a tanítással, mert már nincs biztonságban.

Didier Lemaire ezt követően hosszú időre eltűnt, ám most újra hallat magáról, A köztársaság egyik huszárjának levele című, nemrég megjelent könyvében a szekularizmus és az iskola viszonyáról ír, valamint részletesen beszámol a saját maga által átélt tapasztalatokról, elmondja, hogy miket hallott és látott a diákoktól és a tanulók szüleitől az iskolában.

Trappes egykori tanára a CNews nevű hírportálnak nyilatkozott, a riporter kérdésére elmondta, hogy jól van, de biztonsági okokból nem taníthat, hozzátéve, hogy

a radikális iszlamista által lefejezett történelemtanár, Samuel Paty meggyilkolása óta semmi nem változott a francia oktatásban, sőt, épp ellenkezőleg, a dolgok még rosszabbra fordultak.

Didier Lemaire elmondása alapján legalább nyolc olyan tanárról van tudomása, akiket diákok szülei szemtől szemben halálosan megfenyegettek, mindannyiukat iszlamista indíttatásból. Lemaire arról is beszámolt, hogy a szóban forgó, iszlamisták által megfenyegetett tanárok nem állnak védelem alatt, továbbra sem történik semmi.

Didier Lemaire könyvében arról is ír, hogy a tanítványait soha nem a származásuk alapján ítélte meg, mindenkire úgy tekintett, mint a Francia Köztársaság állampolgárára, ám ez most már nem lehetséges. A filozófiatanár szerint olyan erős a társadalmi nyomás, hogy a diákok két teljesen eltérő és egymástól elválasztott világban élnek. A Charlie Hebdo szerkesztőségében történt mészárlással kapcsolatban Didier Lemaire elmondta, hogy az osztályai igencsak eltérően vélekedtek a támadásról, volt olyan tanuló, aki egyetértett a merénylőkkel. A tanár arról is beszélt, hogy igencsak összetett osztályokkal volt dolga a trappes-i középiskolában, ugyanis voltak olyan tanulók, akik szalafista nézeteket vallottak, de olyan muszlim diákjai is voltak, akik szeretik Franciaországot. Didier Lemaire az egyik beszélgetőpartnere, a Le Figaro nevű lap munkatársának kérdésére azt felelte, hogy pesszimista, mert úgy látja, hogy a francia kormánynak nincs olyan politikája, amellyel gátat vethetne az iszlamista támadásnak, egyre több gyilkosság történik, ami akár odáig is vezethet, hogy pár éven vagy akár hónapokon belül valóságos gyilkossághullám söpör majd végig az országon gerillaháború formájában. A könyvében erre is figyelmeztet az egykori tanár.

Didier Lemaire úgy véli, meg kell védeni a tanárokat és fel kell hívni az intézmények vezetőinek figyelmét arra, hogy a diákok szülei között vannak olyan radikalizálódott, S kartonnal rendelkező személyek, akik a társadalomra különösen veszélyes egyének. Ezenkívül meg kellene azt is akadályozni, hogy a szülők arra használják fel a gyerekeiket, hogy nyomást gyakoroljanak az iskolákra. Didier Lemaire szerint az állam feladata lenne ezeknek a gyerekeknek a védelme, de évek óta magukra hagyja őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában