majdnem 2 millió szülőt érint

2021.10.06. 17:17

A magyarok ismerik és támogatják a szülők szja-visszatérítését

A magyarok nyolcvan százaléka már hallott a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről, háromnegyedük pedig egyet is ért az intézkedéssel – közölte legfrissebb felmérése alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) szerdán

A közleményben emlékeztettek:

Orbán Viktor miniszterelnök júniusban bejelentette, ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, a gyermeket nevelő szülők február közepéig visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér mértékéig. Az előzetes becslések szerint az adóvisszatérítés 1,9 millió szülőt érint majd

- fűzték hozzá.

A Kincs felméréséből kiderült, hogy a válaszadók majdnem háromnegyede úgy gondolja, a koronavírus-járvány idején leginkább a gyermeket nevelőknek kellett helyt állniuk, ezért megérdemlik az szja-visszatérítést. A megkérdezettek kétharmada szerint az intézkedés kifejezi a gyermeket nevelő családok megbecsülését és úgy vélik, igazságos, hogy ez az átlagjövedelem mértékéig jár – írták.

Tudatták: az emberek bíznak a magyar gazdaság teljesítőképességében, hiszen a válaszadók 65 százaléka szerint a gazdasági növekedés idei mértéke lehetővé teszi majd az intézkedés megvalósítását.

Az időközi adatok szerint a gazdaság 5,5 százalékos bővülése már biztosra vehető, sőt még a 7,5 százalékos növekedés is elképzelhető

- tették hozzá.

Beszámoltak arról is, hogy a felmérésben részt vevő fiatal szülők (18-29 éves gyermekesek) 78 százaléka, a kiskorú gyermeket nevelők kétharmada, a csecsemőgondozási díjban (csed), a gyermekgondozási díjban (gyed) és a gyermeknevelési támogatásban (gyet) részesülők 80 százaléka számít arra, hogy – a jogosultság feltételeit figyelembe véve – jövőre visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat.

A közlemény szerint a magyar családpolitika sikerének titka, hogy koherens rendszerben működik, nem független más kormányzati területektől, így a gazdaságpolitikától sem. A családbarát intézkedések és az ösztönző gazdasági lépések pozitív hatással vannak egymásra, aminek legfőbb nyertesei a magyar családok – írták, hozzátéve: a családosok szja-visszatérítése a magyar családpolitika és a magyar gazdaság eredményességének visszaigazolása.

A Kincs országos reprezentatív kutatása ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült szeptember 15. és 18. között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában