Minden téren előre

2022.01.11. 13:24

Rétvári: a kormány megbecsüli a szociális dolgozókat

Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat.

A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében. Rétvári Bence bejegyzéséhez azt írta, Magyarországnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottságában is előre kell mennie, nem hátra.

Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat. "Az előző időszakban, 2010 előtt nem becsülték a szociális dolgozókat, még egyhavi bért is elvettek tőlük" - jegyezte meg.

Hozzátette: a kormány 2010 óta arra törekedett, hogy az anyagi megbecsültséget is biztosítsák a szociális szférában dolgozóknak.

Mint mondta, a szociális és gyermekjóléti kiadások a költségvetésben két és félszeresükre emelkedtek, a szociális szférában a bérek pedig közel háromszorosukra nőttek. Mint mondta, amíg 2010-ben 137 ezer forint volt a szociális szférában az átlagbér, "most ez 370 ezer forint környékén van".

Rétvári Bence arról is beszélt, a kormánynak fontos célkitűzése volt az is, hogy minél több megváltozott munkaképeségű tudjon munkát találni, és ne segélyből, hanem munkabérből éljen, "hiszen ez magasabb életszínvonalat, stabilabb jövőt jelent".

Hozzátette: 18 százalékról 44 százalékra sikerült emelni a megváltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatottsági szintet. Ez azt jelenti, hogy 160-170 ezer fő már dolgozik a megváltozott munkaképességűek közül is - fogalmazott. 

Megjegyezte: nem csupán a gazdaság növekedése kellett ehhez, hanem mintegy 50 milliárd forint, amit támogatásként adnak azoknak a munkáltatóknak, akik megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a megváltozott munkaképességűekkel, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezetek támogatása is emelkedett, a 2010-es 522 millió forintról 1,3 milliárd forintra.

Rétvári Bence felidézte azt is, bevezették a gyermekek otthongondozási díját, hogy ezzel segítsék azokat, akik önellátásra képtelen gyermeküket saját maguk gondozzák, a gyermekek otthongondozási díja pedig az idei évben a minimálbér szintéjére, 200 ezer forintra emelkedett. 

Megjegyezte: igyekeztek új rehabilitációs központokat is létrehozni, hogy minél többeknek tudjanak segítséget nyújtani.

Magyarországon a szociális dolgozók megbecsülésében is előre kell menni és nem hátra - zárta az államtitkár videóüzenetét.

 

Borítókép: Vodicskáné Ráczkövi Ildikó intézményvezető (b2) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi idősotthonának lakóival 2020. május 20-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában