Állásfoglalás

2022.05.10. 07:18

Botrányos rajz jelent meg a Népszavában – vizsgálatot követel a médiaszövetség

Megdöbbenve láttuk a Népszava hétvégi mellékletében bizonyos Weisz Béla talán tréfásnak szánt rajzát, amelyben »randa fekélynek« nevezi Orbán Viktort

– írta hétfőn kiadott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). 

„Még nagyobb megdöbbenéssel nézzük, miként hallgatnak az ügyről a baloldali médiumok és különböző ernyőszervezeteik, a magukat jogvédőnek nevezőkről nem is beszélve, különös tekintettel arra, hogy egy Szabó Tímeára tett, ennél lényegesen enyhébb megfogalmazás miatt ugyanők hatalmas felháborodásuknak adtak hangot” – emlékeztetnek a kommünikében. 

Az is írták: „A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mindig is kiállt a szólásszabadság érdekében. Azt azonban 

megengedhetetlennek, visszataszítónak és a véleménynyilvánítás szabadságába egyáltalán nem beleférhetőnek tartjuk, 

hogy valaki minősíthetetlen, aljas sértegetéssel próbáljon magának és munkájának hírverést csapni.”

Felszólítjuk a baloldali médiumokat és szervezeteiket, hogy határolódjanak el a Népszavától és indítsanak vizsgálatot az ügyben

– áll az MNMSZ közleményében.

„Különösen érdekesnek találják azt is, hogy nem egészen két hete a Népszava másik szerzője, bizonyos Ferincz Jenő a Fidesz kiirtására buzdított egy nagykanizsai közgyűlésen – szintén következmények nélkül.

– Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Szabó Tímea sajtópere után a baloldali média teljes arzenáljával harsogta, hogy egy baloldali politikust egy szatirikus írásban kullancshoz hasonlítani a hitleri időket idézi. Roppant kíváncsiak lennénk arra, Weisz Béla Népszavában lehozott rajza véleményük szerint akkor milyen időket is idéz” – jegyezte meg a médiaszövetség. 

A Népszavában megjelent botrányos rajzot a Magyar Nemzet publicistája, Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben közölt cikkében éles kritikával illette

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában