Rombolnak

2022.10.19. 19:18

Alapjogokért Központ: a nemzetközi baloldali hálózat bosszút akar állni Magyarországon

Élen járnak a hazai dollárbaloldal szövetségesei a szankciók erőltetésben is – akár csak a magyar baloldal – tette közzé Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ „Embert barátjáról” címmel.

Guy Verhofstadt európai parlamenti képviselő beszédet mond az Európa Jövőjéről szóló Konferencia záróülésén 2022. május 9-én

Forrás: AFP

Fotó: Ludovic Marin

Facebook-bejegyzésükben idézték Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetőjének egy korábbi Twitter-bejegyzését, ami így hangzott: „Fegyverek, kiképzés, szankciók, energia, Európának mindent meg kell tennie, hogy támogassa Ukrajnát.” 

Az Alapjogokért Központ hozzátette: a nemzetközi baloldal egyik nap Magyarország megbüntetéséért szólal fel az Európai Parlamentben, a következőn pedig a még keményebb szankciókért.

Értékelésük szerint pontosan úgy viselkednek, mint a magyarországi baloldal tagjai, és ugyanazt is képviselik: a magyar emberek megbüntetését és az esztelen szankciók felerősítését.

Felhívták a figyelmet, hogy ők együtt a nemzetközi baloldali hálózat: bosszút akarnak állni Magyarországon, le akarják rombolni Magyarország szuverenitását, és a szankciók erőltetésével végzetesen meg akarják gyengíteni Európát.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában