Brutális támadás

2023.01.18. 08:21

Migráns lökött a vonatsínekre egy 16 éves lányt Németországban

Svédországban pedig egy bevándorló kegyetlenül megkínzott egy állapotos nőt – olvasható a V4NA cikkében.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Szörnyű és megdöbbentő migránstámadás történt a napokban – írja a V4NA. Egy 27 éves szíriai férfi az Észak-Rajna–Vesztfália tartományban található Märkischer Kreisban egy vasútállomáson a sínek közé lökött egy fiatal lányt. A 16 éves tinédzsert lesből támadta meg a bevándorló férfi. A rendőrség megerősítette a fiatal nőt ért támadást, a jelentés szerint a lány a Dortmundba tartó regionális gyorsvonatról szállt le.

A migráns férfi ekkor lesből támadott és hirtelen belökte a sínek közé az áldozatát. A szemtanúk azt mondták, hogy a támadó először a fiatal után ugrott, egy ideig a sínhez szorította, majd visszamászott a peronra, és mintha semmi sem történt volna, visszaszállt a vonatra.

A többi utas azonnal a megtámadott lány segítségére sietett, miközben a migránst a vonat egyik fülkéjébe bezárták, amíg a rendőrök kiérkeztek. A sajtónak eleinte nem akartak információt adni a támadó nemzetiségéről, végül a média nyomására másnap elismerték, hogy egy szíriai férfiről van szó. Arra a kérdésre azonban azóta sem tudni a választ, hogy korábban is intézkedtek-e a migráns ellen.

A szerencsétlenül járt lány elmondása alapján nem ismerték egymást a támadójával, tehát az erőszakos bevándorló véletlenszerűen választotta ki, hogy a 16 éves tinédzsert fogja meggyilkolni.

A szír férfire börtön helyett pszichiátriai kezelés vár, mert a rendőrség szerint nem volt beszámítható állapotban a támadáskor. Németországban egyébként gyakran előfordul, hogy a migránsok a vasúti sínekre lökik az embereket. 2017-ben a fővárosban szíriai és líbiai fiatalok egy csoportja a kreuzbergi pályaudvaron két embert támadott meg és lökte az egyiket a sínek közé. A 26 éves férfi még éppen vissza tudott mászni a peronra mielőtt egy vonat elütötte volna. Szintén 2017-ben történt, hogy egy 16 éves marokkói migráns egy 34 éves nőt rabolt ki, majd a sínekre lökte. A támadó korábban testi sértés miatt már a rendőrség látókörébe került. Néhány hónappal később egy marokkói és egy líbiai menedékkérő egy családapát lökött a sínekre, és megakadályozta, hogy kimásszon a peronra. A férfi annak köszönheti az életét, hogy a mozdonyvezető gyorsan reagált és vészfékezéssel néhány méterrel azelőtt megállt, hogy tragédia történt volna.

Voltak azonban halálos áldozatokkal járó támadások is. 2019-ben egy bevándorlókból álló banda három német fiatalt lökött a vonat elé, ketten nem élték túl a tragédiát. Ezt követően Voerde településen egy 28 éves koszovói férfi egy 34 éves nőt lökött az állomáson áthaladó vonat elé, az áldozatnak esélye sem volt a túlélésre. Az elkövető erőszakos cselekedetek miatt korábban többször a hatóságok látókörébe került.

Az is gyakori, bevett szokás Nyugat-Európában, hogy a kitoloncolás helyett inkább elmegyógyintézetbe küldik a bűnöző migránsokat, mondván hogy pszichiátriai kezelésre szorul. Ha ugyanis sikerül bebizonyítani egy agresszív radikális támadóról, hogy mentális betegsége miatt követte el a bűncselekményt, akkor az eredeti büntetését jelentősen enyhíteni tudják. Így kitoloncolni sem kell az országból a bevándorlókat, és a közfelháborodást is csillapítani tudja a hatóság.

Számos olyan támadás és gyilkosság történt már Nyugaton, amelyeket radikális iszlamisták követtek el, és később mentális betegséggel próbálták leplezni a bűncselekményeket – emlékeztet cikkében a V4NA.

Így kerülhette el a súlyos büntetést az a 31 éves bevándorló is, aki öt embert késelt meg egy regionális vonaton a németországi Aachen közelében. Csak a szerencsén múlt, hogy az egyik utasnak és egy szabadnapos rendőrnek sikerült lefegyvereznie az iraki migránst. De ezzel a módszerrel sikerült megakadályozni a súlyos büntetését annak a fiatal szomáliai férfinak is, aki még 2021 nyarán Würzburgban késelt halálra három nőt egy bevásárlóközpontban. Bár a tanúvallomások szerint a gyilkos bevándorló a támadás közben Allahot dicsőítette, az ügyészek szerint ez nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy vallási hátterű indítéka volt a migránsnak.

Franciaország még a szomszédját is felülmúlja a muszlim radikálisok mosdatásában. 2017-ben egy muszlim férfi meggyilkolt egy 65 éves zsidó óvodaigazgatót. A támadó éjszaka betört Sarah Halimi harmadik emeleti lakásába, majd brutálisan megverte, miközben Allahot dicsőítette. A fiatal férfi ezután a lakás ablakán kilógatta az idős nőt, majd ledobta az utcára, miközben az áldozat könyörgött az életéért. A hatóságok többször is megjegyezték, hogy a dohányzás úgynevezett „pszichotikus zavart” okozott a muszlim támadónál és szakértői kezelésre kötelezték. Az eset óriási tüntetéshullámot eredményezett Franciaországban.

Mohamed Salmene Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval belehajtott a Bastille napját ünneplő tömegbe Nizzában még 2016-ban. A támadásban 86-an meghaltak és több százan megsérültek. Az eset után a családja és a média azt hangoztatta, hogy a férfi mentálisan beteg volt. Az NBC tévécsatorna pedig azt állította, hogy a nizzai támadó nem volt dzsihadista, annak ellenére hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalta a tömeggyilkosságot.

Egy évvel korábban Dijon városában is gázolásos terrortámadás történt. Egy férfi a kisteherautójával a város több pontján az emberek közé hajtott, miközben Allahot dicsőítette, késsel hadonászott és azt kiabálta, hogy „Palesztina gyermekeinek nevében” jár el. Bár senki sem vesztette életét a támadásokban, többeknek maradandó sérülést okozott. A helyi ügyész akkor azt állította, hogy az incidens nem állt összefüggésben terrorizmussal, az elkövetőnek pedig nem voltak vallási indítékai, csupán mentális zavarban szenvedett.

De Svédországban sem divat a bűnöző migránsok kitoloncolása. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a nemrég történt szörnyű eset, amely az egész országban felháborodást váltott ki. Egy 22 éves szíriai migráns férfit először elítéltek a bíróságon azért, mert kegyetlenül megkínzott egy terhes nőt. A bíróság elrendelte az elkövető kitoloncolását az országból, most azonban a svéd fellebbviteli bíróság visszavonta a végzést, és lehetővé teszi a a migráns számára, hogy Svédországban maradjon.

Az eset azért is különösen megdöbbentő, mert a bíróság megállapította, hogy a férfi ököllel ütötte a terhes nőt, olajjal öntötte le a testét, és erős fűszereket dörzsölt a szemébe. Egy másik alkalommal pedig többször arcon ütötte és egy töltőkábellel megkorbácsolta a nőt, de olyan is előfordult, hogy fojtogatta a barátnőjét. A bíróság azt is megállapította, hogy a férfi hajléktalan, munkanélküli, és a múltban több bűncselekményt követett el, ami általában erősíti a kitoloncolás indokát.

De azt a négy eritreai migránst sem toloncolták ki az országból, akik tavaly júniusban többször is brutálisan megerőszakoltak egy svéd nőt, amit filmre is vettek. Az ügyész akkor azzal érvelt, hogy mind a négy erőszakolót haza kell deportálni, és a következő 15 évre ki kell tiltani Svédországból. A bíróság azonban úgy döntött, hogy minden férfi az országban maradhat – igaz, ők börtönbüntetést kaptak végül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában