Orosz–ukrán háború

2023.01.21. 07:32

Rengetegen eleshettek a kárpátaljai dandárból a véres ütközetekben

A munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgálhat a legtöbb kárpátaljai magyar.

Gyászolók virágot helyeznek el a koporsón az ukrajnai háborúban elesett ukrán katonák temetésén a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. április 9-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mykola Tys

Újabb katonát veszített a kárpátaljai 128. dandár. Fejer Iván a háború első napjától kezdve teljesített szolgálatot, az 1981-es születésű, árdánházai katona január 18-án halt meg a Bahmutnál szerzett súlyos sérüléseiben. A fronton vesztette életét Ivan Hluhanics őrmester, a 128-as dandár páncéltörő rakétaegységének parancsnoka. A 48 éves, mércsei katona január 14-én hunyt el harci feladat teljesítése közben – csak két gyászhír péntekről a kárpátaljai sajtóból, miközben szinte nem telik el úgy nap, hogy ne számoljanak be újabb háborús áldozatokról – írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az egyik Munkács közeli halottasház már megtelt a keleti fronton elesett katonák holttestével, az azonosítást és kiadásukat azonban szándékosan lassítják.

A Magyar Nemzet forrásai szerint már korábban is bevett gyakorlat volt, hogy egy nap csak öt-hat halálesetet jelentettek be, miközben az áldozatok száma ennél sokkal magasabb volt. Emögött minden bizonnyal az a megfontolás áll, hogy ne sokkolják a társadalmat, illetve kedvezőbb színben tüntessék fel a hadi helyzetet.

Mértéktartó nyugati becslések és nyugati politikusok „elszólásai” szerint a halottak és sebesültek száma – egyébként mindkét oldalon – már meghaladta a százezret.

Hivatalos adat híján természetesen régiókra vagy nemzetiségekre vonatkozóan sincsenek statisztikák. Így arról sem lehet tudni, hogy eddig hány kárpátaljai, azon belül is hány magyar áldozta életét. A Kárpáti Igaz Szó című lap januári cikke szerint Kuti László ungvári konzul

tizenkét magyar vagy magyar kötődésű katona elestét említette (a magyar Külügyminisztérium minden magyar áldozat családját anyagilag támogatja), ugyanakkor más becslések szerint már inkább százhoz közelíthet a számuk.

Az biztos, hogy a legtöbb magyar a munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgál, amelyet rendre éppen a leghevesebb harcoknál vetnek be.

A Magyar Nemzet információi szerint sokan értetlenül állnak az előtt, miért mindig a kárpátaljai alakulatokat küldik a leghevesebb harcokba.

A napilapnak Kárpátaljára tíznapos eltávozásra hazatérő, név nélkül nyilatkozó katonák „leírhatatlan, elmondhatatlan pokolról” számoltak be a keleti fronton.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában