Támogatás

2023.02.03. 09:54

Az orvosok és a pedagógusok bérét is emeli a kormány (videó)

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta. Február elején érkezik az orvosok emelt bére is, és a háziorvosi szolgáltatók is a béremelés összegével növelt finanszírozást kapják.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Belügyminisztérium (BM) közleményében azt írta, hogy 

a pedagógusok munkája iránti megbecsülés jeleként a kormány 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét, és az orosz-ukrán háború és az uniós szankciók okozta nehéz helyzetben is elkötelezett a további béremelés mellett. 

A kormány 10 százalékos béremelést tudott megelőlegezni, ezt az emelt bért kapják most kézhez a pedagógusok - jelezték.   

Hangsúlyozták, hogy 

amikor Magyarország megkapja neki jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet: az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz, ezt követően - 2021-hez képest - 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke. 

A tárca közleménye szerint a cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.   

"A pedagógus béremelést egyedül a baloldal veszélyezteti azzal, hogy továbbra is meg akarja akadályozni az uniós források folyósítását" - fogalmaztak a BM közleményében.

A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését

A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését, elismerve és megbecsülve a munkájukat

– közölte Takács Péter egészségügyi államtitkár pénteken a kormány hivatalos Facebook-oldalára felkerült videónyilatkozatában.   

Takács Péter emlékeztetett: 

2010 óta több ütemben emelte a kormány az orvosok bérét, így a szakorvosok már többszörösét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. 

A mostani 11 százalékos béremeléssel egy kezdő orvos bére 687 ezer forintra, egy középkorú, huszonéves gyakorlattal rendelkező orvos bére 1 millió 650 ezer forintra emelkedett, egy idősebb, 40 éve pályán lévő orvos pedig alapbérként 2 millió 380 ezer forintot fog kapni – ismertette.   

Az ápolók béremelését is folytatja a kormány: az ő bérüket 2010 óta már több mint háromszorosára emelték 

– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik, amivel a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű béremelést hajtják végre, alig több mint egy év alatt.   

Takács Péter köszönetet mondott minden egészségügyi dolgozó munkájáért. Megerősítette: a kormány azon van, hogy bérüket és munkakörülményeiket a mostani nehéz gazdasági helyzet ellenére is folyamatosan javítsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában