Kormányinfó

2023.05.11. 10:55

Gulyás Gergely: négyszázalékos gazdasági növekedés is lehet (videó)

A kormány május 30-án nyújtja be a költségvetést az Országgyűlésnek − emelte ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. A tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy marad a kamatstop.

MW

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a május 11-i kormányinfón

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A tárcavezető a Magyar Nemzet beszámolója szerint elmondta: a tegnapi kormányülésen a jövő évi költségvetés tervezetéről volt szó, amelyet számtalan nehézség közepette kell megtervezni. Hozzátette: ennek ellenére a kormány fenntartja azt a gyakorlatot, hogy a költségvetést a tavaszi ülésszakban fogadják el, május 30-án fogják benyújtani az Országgyűlésnek.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a költségvetés végszavazása június 7-én várható. A költségvetési hiány a jelenlegi tervezet szerint a jövő évben 2,9 százalék lesz. A szankciók kivezetése esetén a költségvetés mozgástere igencsak megnőne, az ország helyezte jóval könnyebbé válna. A háborús helyzet miatt a honvédségre a GDP több mint két százalékát fogják költeni.

A kormányinfót itt tudja megtekinteni:

Meghosszabbították a kamatstopot

A miniszter elmondta: a kormány ismét meghosszabbította a kamatstopot, ezáltal 350 ezer családot véd meg a magas kamatokkal szemben. Hozzátette: az intézkedés 2022-ben 80 milliárd, majd pedig további 60 milliárd forintos segítséget jelentett a családoknak, illetve 28 ezer vállalkozás 1000 milliárdnyi hitelállománya esik a kamatstop hatálya alá. Szerinte ha a jegybanki alapkamat 10 százalék alá csökken, akkor dönthetnek a kamatstop kivezetéséről, ez nagyjából az idei év végén lehet esedékes.

Elhárult az akadály, jöhetnek az uniós források

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés múlt héten megszavazta az igazságügyi csomagot, amely az Európai Bizottsággal való megállapodás egyik sarokköve volt. Mint mondta, a kormány arra számít, hogy néhány héten belül sikerül megegyezni az Európai Bizottsággal, miután a magyar fél minden feltételt teljesített. 

Egy hónap múlva tudunk számlákat küldeni Brüsszelnek, amelyeket reményeink szerint ki is fognak fizetni

– fogalmazott a miniszter, egyúttal arra kérve a magyar baloldal képviselőit, hogy álljanak a magyar tanárok, a magyar egészségügy és a magyar gazdaság mellé. Ennek kapcsán Gulyás Gergely Molnár Csaba EP-s képviselőt idézte, aki kijelentette: neki hazafias kötelessége, hogy EU-s pénzek ne érkezzenek Magyarországra. A tárcavezető szerint ezen a hozzáálláson változtatni kell, hiszen ez akadályozza az uniós források feloldását, a tanárok béremelését, az egészségügyi fejlesztések egy részét és minden olyan gazdasági támogatást, amelyet ezek a források lehetővé tesznek.

„Sajátos helyzet amikor a pénzügyi ellenőrzést a tolvajra bízzák” – fogalmazott Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsági delegációjának jövő heti magyarországi látogatásával kapcsolatban. A miniszter ugyanakkor leszögezte, hogy a kormány megadja a tájékoztatást a delegációnak, bár szerinte nem számíthatunk korrekt eljárásra.

Tárgyalt a pedagógusokkal a kormány

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely azt válaszolta: nulla vagy mínusz az igazságtartalma azoknak az állításoknak, hogy a kormány nem egyeztetett a pedagógusok érdekképviseleteivel. Mint mondta, vannak olyan kérdések, amelyekben még nincs egyetértés, de vannak olyanok is, amelyekben történt elmozdulás. 

Megjegyezte: a magyar baloldal és a pedagógus-szakszervezetek sajnos politikai akciókat hajtottak végre. Szerinte ez azért is furcsa, mert

a pedagógusok érdekképviseletei azokkal működnek együtt, akik mindent megtesznek azért, hogy ne érkezzenek meg a béremelésre fordítható uniós források.

Négyszázalékos gazdasági növekedés is lehetséges

− A kormány még nem hozott végleges döntést a déli körvasútról − mondta kérdésre a miniszter. Szerinte ezért érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy „a baloldali városvezetés” a bíróságon a kulcsfontosságú körvasút ellen lépett fel. „Korábban még Karácsony is támogatta ezt a projektet" − tette hozzá Gulyás Gergely, aki szerint ezzel a főváros ráadásul „a legdurvább környezetszennyezők pártjára állt”. Mint fogalmazott, az elmúlt 32 évben fővárosi vezetés még nem vétett a lakossági érdek ellen így, mint Karácsony.  

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mekkora infláció várható, a miniszter közölte: az infláció ügyében a jegybankhoz vannak kötve, itt az illetékes a Nemzeti Bank. Ők jövő évre hatszázalékos inflációt prognosztizálnak. Ez plusz feladatokat – például nyugdíjkorrekciót – ró a kormányra. A végleges számokat viszont majd akkor látják, amikor a költségvetést az Országgyűléshez benyújtották. A gazdasági növekedés esetében mindenki a három és fél, négy százalék közötti növekedést tartja reálisnak. A kormány viszont úgy gondolja, hogy az idei év nehézségei után komolyabb, négyszázalékos gazdasági növekedés is lehetséges.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta: jövőre is lesz extraprofitadó, a fizetéskötelezettség marad, a mértéke viszont csökkenhet. A miniszter megjegyezte: a csökkentés nem mindenkit érint egyformán, a részletekről a költségvetés végleges változatánál tud majd a kormány tájékoztatást adni.

Bárki tiltakozhat a kormány ellen

Kérdésre válaszolva a miniszter reagált az amerikai nagykövetség által kiírt pályázatokra is, amelyeket a független médiának hirdettek meg. Gulyás Gergely szerint ezeknek a támogatásoknak az elfogadásával a médiumok feladják a függetlenségüket.

Az elmúlt napokban, hetekben történt tanár-diák tüntetések kapcsán, amelyek nemegyszer dulakodásig fajultak, a tárcavezető kifejtette:

Magyarországon bárki kifejtheti a véleményét, bárki tiltakozhat a kormány ellen, csupán egyetlen kérés van, hogy ezt jogszerűen tegye.

Betörni építési területre viszont nem jogszerű, így ezekben az esetekben a rendőrségnek kell fellépnie, amely a miniszter szerint profi és kifogástalan volt.

− A kormány meggyőződése, hogy ki kell vizsgálni azokat az eseteket, ahol jogellenesség merül fel, ilyen Cseh Katalin elmúlt napokban sokat taglalt korrupciós botránya is − mondta a miniszter. Hozzátette: a médiában is felvázolt céghálót és vádakat mindenki láthatta, azokból mindenki levonhatja a következtetéseket, de az ügy kivizsgálása ugyanakkor nem a kormány, hanem a hatóságok feladata. 

Gulyás Gergely részben üdvözli, részben tiszteletben tartja a Budaházy Györgynek adott köztársasági elnöki kegyelmet. Szerinte jóval több mint tíz évvel a bűncselekmény elkövetése után már nincs igazságszolgáltatás, hiszen a kiszabott büntetés kétharmadát az első számú vádlott is leülte, az életkörülményei alapvetően megváltoztak. „A magyar igazságszolgáltatás szégyene az, ami ebben az ügyben történt” − fogalmazott a miniszter.

A kormány támogatja a hadsereg átalakítását

Arra, hogy a DK szerint le kellene mondania Böröndi Gábor frissen kinevezett vezérkari főnöknek, amiért a köztévében lokális háborúnak nevezte Lengyelország németek általi 1939-es lerohanását, amit véleménye szerint meg lehetett volna fogni békefolyamattal, a miniszter közölte, a kormány álláspontja világos: Lengyelország a legfőbb elszenvedője volt a második világháborúnak. 

A vezérkari főnök esetében azonban az a legfontosabb, akkor, amikor a hatáskörében jár el, jól végezze a munkáját, ebbe a feladatkörbe a második világháború értelmezése viszont nem tartozik. 

Gulyás Gergely jelezte azt is, a jelenlegi háborús helyzetben arra van szükség, hogy a hadsereget átalakítsák, így maximálisan támogatják, hogy a változások megtörténjenek.

Szóba kerültek a Gálvölgyi Jánossal történtek is, ennek kapcsán a miniszter is felvilágosítást kért az Országos Mentőszolgálattól. Ezt egyébként Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilvánosan is megtette. A kérdés tehát az, hogy hibázott-e a mentésirányító, amikor a hívás alapján priorizálta az esetet. A tárcavezető szerint a továbbiakban a vizsgálat eredményét meg kell várni, majd mielőbbi jobbulást kívánt Gálvölgyi Jánosnak.

„Jókat nevettünk a fake news híreken”

Egy fake news portál álhírei szórakoztatták az elmúlt napokban a politika iránt érdeklődőket. Ezeknek a híreknek nem volt soha semmi alapja, nincs napirenden minisztercsere, jókat nevettünk ezeken a híreken – mondta Gulyás Gergely azokról a híresztelésekről, amelyek szerint távozna a kormányból Pintér Sándor és kettéválasztanák a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. Leszögezte: Orbán Viktor miniszterelnök a ciklus végéig, négy évre állapodott meg a miniszterekkel.

−A Momentumot is körüllengi a külföldi pártfinanszírozási botrány ügye, ezért ennek fényében érdemes megnézni, hogy mennyire hiteles, amikor a korrupció témájában szólalnak meg − fogalmazott kérdésre a miniszter.

Beszélt arról is: igen drága az adófizetőknek, hogy a külföldi embercsempészeket itthon tartják fogva. Így azok esetében, akik nem követtek el súlyosabb cselekményeket, 72 órán belül elhagyhatják az országot. 

Csökkenhetnek a gázárak

Gulyás Gergely elmondta: bár az energiaárak meghatározása a legnehezebb kérdés, május 20-ig megismerhető lesz, hogy milyen áram- és gázárakkal kalkulálnak a költségvetésben. Közölte: 

a szakértők többsége szerint is lényegesen alacsonyabb energiaárakkal lehet majd számolni. 

Arra, hogy Fidesz mikor nevezi meg a főpolgármester-jelöltjét, a miniszter úgy reagált: amikor a párt elnöksége dönt erről. Arra a felvetésre, hogy ez a személy Szentkirályi Alexandra lehet, a kormányszóvivő úgy reagált: nincs napirenden a téma, nem kapott ilyen jellegű felkérést, de ő jelenleg is örömmel dolgozik az adott pozíciójában.

Kiderült az is, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Honvéd Főparancsnokság épülete 2024-ben fog elkészülni. A Vöröskereszt Székház egy év múlva gyakorlatilag kész lesz, a József főhercegi palota befejezése pedig, amely az Alkotmánybíróság új székhelye lesz, 2025-re várható.

Az uniós tagság Magyarország nemzeti érdeke

− Ezt a baloldaltól kellene megkérdezni − mondta Gulyás Gergely azokról a baloldali híresztelésekről, melyek szerint Magyarország ki akar lépni az EU-ból. − Az, hogy nekünk nagyon sok kritikánk van az EU működésével kapcsolatban, független attól, hogy az uniós tagság Magyarország nemzeti érdeke − jelentette ki. 

„Rossz volt látni, hogy a tinédzserek nem tartják be a törvényt”

Gulyás Gergelyt arról is kérdezték, hogy a látta-e a felvételeket a kordonbontásokról. A miniszter azt mondta, hogy egy részüket látta, és mint fogalmazott, rossz érzés volt látni, hogy a tinédzserek nem tartják be a törvényt. − Tinédzserként nem gondoltam arra, hogy be kéne törni egy építési területre és dulakodni a rendőrökkel − fogalmazott. Hozzátette: 2006-ban a teljesen jogszerűen tüntetők szemét kilövették ki. Gulyás személyes véleménye az, hogy az építkezés után sem szabadna megnyitni a Karmelita előtti utcát. Mint kifejtette: a világon alig van rá példa, hogy a közintézmények falát meg lehetne érinteni, példaként pedig a Fehér Házat említette. Mint mondta: ha valaki csak hozzáérne a Fehér Ház falához, nem könnygázt kapna, hanem lelőnék.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában