Ellenzéki valótlanságok

2023.07.20. 18:24

Ismét hazudott a DK és a baloldali sajtó, most a laborvizsgálatokkal kapcsolatban

Megint beigazolódott, hogy a Demokratikus Koalíció és szakértői, valamint a baloldali sajtó valótlanságok állításával hergelik az embereket. Most éppen a laborvizsgálatokkal kapcsolatban hangoztatott állításaikról bizonyosodott be, hogy egyetlen állításuk sem igaz – írja a Magyar Nemzet.

MW

László Imre, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka felszólal az az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A Demokratikus Koalíció (DK) és a szakértői valótlanságokat állítva hergelik az embereket, ismét. Alig tíz napja László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató ezeket a sorokat írta: korlátozhatják a betegek ingyenes, tb-finanszírozott laborvizsgálatainak számát egy háziorvosoknak küldött körlevél szerint. A volt kórházigazgató közleményében azt is kiemelte, hogy mindössze 15 laborparaméter vizsgálatát kérhetik ezentúl a háziorvosok, akár a sürgős laborkéréseket is visszautasíthatják.

Csakhogy ebből egy szó sem igaz.

Nézzük az előzményt: emlékezetes, az önkormányzati fenntartású Pilisvörösvári Szakrendelőhöz tartozó házi- és szakorvosok július 6-án körlevelet kaptak az intézmény igazgatójától, dr. Kóti Tamástól, aki, mint később kiderült, alaposan túllépte hatáskörét és szakmai kérdésekben hozott tarthatatlan intézkedéseket. A levelet a baloldali sajtó által előszeretettel idézett szakértő, Kunetz Zsombor egy amerikai érdekeltségű portál blogján közzétette, hogy aztán a baloldali sajtóban futótűzként terjedjen el.

„Orbán megszorításai már a betegek életét veszélyeztetik” – fújt riadót a párt,amelyik úgy véli, alkalmasabb lenne az ország vezetésére.

 Megszólalt Kunetz Zsombor: országos szinten korlátozzák a betegek laborvizsgálatait; Az egész országban korlátozzák a betegek laborvizsgálatait – csak néhány cím Kunetz Zsombor kijelentései nyomán. A baloldali médiának és kedvelt  „szakértőjének” „csak” az nem tűnt fel, hogy minden szakmai szabálynak és törvényi előírásnak ellentmondtak a magánszolgáltató vezetőjének körlevelében leírtak.

Nézzük a törvényesség kérdését: egy szakrendelő, egy laborszolgáltató sem tehet az ország egészére vonatkozó megállapításokat, azok nyilvánvalóan valótlanok, hangulatkeltőek, alkalmasak az ellátórendszer működésének megzavarására, az ágazatnak nincs korlátozó törekvése. A fekvő- és a járóbeteg-szakellátás vonatkozó finanszírozása rendszerszinten nem tartalmaz szakmai és/vagy financiális fékeket. A kérhető paraméterek számának előírására, az indokoltság megkérésére, valamint a magánszolgáltatóhoz történő elbírálási jogosultság áttelepítésére a hatályos jogszabályok és a magánszolgáltatókkal megkötött szerződések rendelkezései alapján nincs lehetőség.
A cikk teljes terjedelmében ITT olvasató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában