Megdöbbentő

2023.07.29. 07:55

Szélsőbaloldali propagandával érzékenyítenék a gyermekeket

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Tóta W. Árpád, a HVG publicistája balliberális, kormányellenes írásokkal indít tájékoztató oldalt kiskorúak számára.

MW

Tóta W. Árpád gyakran becsmérli a magyarokat

Forrás: Blogstar

Tóta W. Árpád, a HVG gyűlölködő, obszcén stílusáról ismert publicistája őszre tervezi a gyermekeknek szóló „közéleti” mobilapplikáció elindítását Kispolgár elnevezéssel, amelyet a Media1-nek adott interjúban gyakorlatilag a kommunizmus évei alatt kiadott Pajtás című lap utódjának nevezett, hiszen szavai szerint „politikával foglalkozó gyerekújság több mint 30 éve nem volt Magyarországon”.

Tóta W. elmondása alapján egyebek mellett a háborúról, a járványról, valamint az uniós pénzekről szóló cikkekkel az akár 10 éves gyerekek „igényeire és érdeklődésére” koncentrálnak.

Ám a Gyerekujsag.hu nevű tájékoztató oldalról – amelynek Tóta W. az alapító-főszerkesztője – ugyancsak kiderül, hogy az írások valójában balliberális, kormányellenes pamfletek.

A portálon Tóta W. harcias hangvételű, kiskáté szerű kérdezz-felelekben igyekszik elébe menni a gyerekek agymosását számonkérő bírálatoknak: „Önnek nem kell támogatnia, sőt az adójára sem tartunk igényt. Nincs egymással dolgunk. Köszönjük, minden jót”.

Emellett a publicista azzal riogatja a szülőket, hogy ők úgysem képesek tájékoztatni a gyermekeiket a közéleti (!) témákról, mert azok „bizonytalanságot és szorongást okoznak” a kicsiknek, akik legfeljebb online játékokban összeszedett, virtuális barátokkal merik megbeszélni az ilyesmit. Az azzal kapcsolatos aggályokra, hogy gyermekeknek nem való a politika, a HVG publicistája azt replikázza, hogy „ez tévedés, a mai politika vagy gazdaság semmivel sem veszélyesebb téma, mint a kovalens kötés, vagy az Anjou-királyok kormányzása és pénzügyei”.

Tóta W. Árpád mellett az applikáció többi közreműködője is a balliberális oldalhoz köthető - írja a Magyar Nemzet

Tanácsadóként vesz részt a projektben Polyák Gábor: a Soros-pénzekből támogatott Mérték Médiaelemző Műhely alapítója a 2022-es országgyűlési kampány idején Márki-Zay Péter sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője volt. Tóta W. elmondása szerint bekapcsolódik a fejlesztésbe Lisztesné Ritók Nóra is. Az Igazgyöngy Alapítvány alapítója gyakran politizál a jelentős eléréssel rendelkező Facebook-oldalán, a napokban például azt a fideszes törvénymódosítási javaslatot bírálta, amely megakadályozná a transznemű, férfiból lett nők nyugdíjba vonulását 40 évnyi munkaviszony után, amit a jog szerint csak a nők vehetnek igénybe.

A Pride kapcsán pedig a Mérce.hu cikkét osztotta meg, amely a homofóbnak titulált gyermekvédelmi törvényt bírálta, de rendszeresen teszi közzé a kormánnyal szemben kritikus, balliberális lapok tartalmait, mint a Telex, a 24.hu, vagy a Hang.hu.

Szél Dávid pedig pszichológusként válaszol majd a gyermekek kérdéseire. Bár a Gyerekújság.hu-n például Szél Apapara nevű blogjára hivatkozva igyekszik alátámasztani a pszichológus szakmai kompetenciáját, a Facebook-oldal és portál elsősorban kormányellenes propagandafelületként működik. Az Apaparán a legszélsőségesebb woke jegyében fogant írások is megtalálhatók. Ezek közül a leginkább aggasztó a pornó és a gyermekek viszonyáról szóló hosszas értekezés.

A Kispolgár nevű alkalmazás finanszírozását – több baloldali projekthez, például Márki-Zay Péter vagy Karácsony Gergely elszámolási botrányba keveredett mozgalmához hasonlóan – ugyancsak mikroadományokból oldanák meg. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában