Hazafias nevelés

2023.09.01. 10:09

Hat középiskolában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása

A képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákokban erősítsék a honvédelem fontosságát, a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást.

MW

Versenyzők a honvéd kadétok akadályfutó-versenyén Bánkon 2023. május 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Szeptembertől hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása

– jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium pénteki közleménye szerint, írja az MTI.

A tárca vezetője elmondta, hogy a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium közreműködésével kiválasztott intézményekben kezdődő kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákokban erősítsék a honvédelem fontosságát, a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az országban hat intézményben a 9. és a 11. évfolyamban kezdődik meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása.

A szakképzési és a köznevelési intézményekben heti egy tanórában induló kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok általános ismereteik mellett egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderőnemekről és a haditechnikai eszközökről

– tette hozzá.

A hét témakörre bontott képzés során a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet, valamint hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek – írta a tárcavezető.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte:

az évi 36 órás tananyag összeállításánál fontos szempont volt, hogy az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismeretekre is hangsúlyt fektessenek.

Alapos felkészítést követőn az oktatók pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani képzése lezajlott, így szeptember elsejétől a kiválasztott katona-oktatók egyenruhában jelennek meg a programban részt vevő intézményekben.

Az érintett iskolák már megkapták az újonnan szerkesztett tankönyveket is – fűzte hozzá.

A tárca mindig jelentős szerepet vállalt a hazafias és a honvédelmi nevelés támogatásában, a honvédelem tantárgy pedig kulcseleme annak, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával – hangsúlyozta a miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában