Elismerés

2023.10.21. 14:13

Mészáros Lőrinc Felcsút díszpolgára lett

„Ki más kaphatná ezt a címet, mint az, akinek neve összeforrt a településsel, akihez megszámlálhatatlan sok fejlesztés, beruházás és társadalmi felelősségvállalás kapcsolódik” – így köszöntötte Mészáros Lőrincet, a díszpolgári cím ünnepélyes átadásán Felcsúton, Mészáros László polgármester.

MW

Eszék és Csíkszereda után Felcsúton is díszpolgár lett Mészáros Lőrinc

Forrás: Mészáros Csoport

A helyi képviselő-testület ezzel a kitüntetéssel szeretné megköszönni Mészáros Lőrincnek, hogy vállalatcsoportjának karitatív tevékenysége mellett, elkötelezett lokálpatriótaként kiemelt figyelmet fordít a térség fellendítésére, az ott élők életszínvonalának javítására, jólétük előmozdítására. 

Mészáros László Felcsút Községi Önkormányzat polgármestere a díszpolgári cím átadása előtt elmondta: 

Ez a cím annak a személynek adományozható, aki Felcsút község érdekében kiemelkedően jelentős munkájával, helytállásával, kiállásával vagy egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez, értékei, érdekei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javításához, a község jó hírnevének öregbítéséhez.

A polgármester kiemelte,

a térség fejlesztése mellett Mészáros Lőrincnek köszönhetően a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által Felcsút a hazai utánpótlásnevelés és a futball élet egyik meghatározó központja lett.

A nagyvállalkozó régóta munkahelyteremtéssel és pénzügyi támogatással segíti nem csak Felcsút, de a teljes régió felemelkedését. 

Az általa megálmodott Mészáros Alapítvány például 2016 óta mintegy 1200 felsőoktatásban tanuló helyi és környékbeli fiatalt támogatott 700 millió forint értékű ösztöndíjjal, míg a 2017-ben alapított Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány által közel 3300 általános és középiskolai diák, illetve 300 otthonteremtő fiatal pár jutott több mint 1 milliárd forint támogatáshoz.

Mészáros Lőrinc a kitüntetés átvételét követően azt mondta:

Felcsút és az egész Vál-völgye térség szívügyem, hiszen itt nőttem fel. Éppen ezért kiemelt kötelességemnek érzem a rászoruló helyi emberek és ügyek támogatását, a fiatalok tanulmányainak megkönnyítését, a terület gazdasági fejlődésének elősegítését

Az üzletember a felcsúti díszpolgári cím mellett további két határon túli település, Eszék és Csíkszereda díszpolgári címével is büszkélkedhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában