Káros

2023.11.06. 23:36

Szakmai állásfoglalás: nincs helye a gyermekek étrendjében az energiaitaloknak

KDNP-s képviselők betiltanák az energiaitalok vásárlását és fogyasztását 18 éves kor alatt. A Magyar Gyermekorvosok Társasága is megvizsgálta a kérdést – írja a Mandiner.

MW

Illuszráció

Forrás: Shutterstock

Szakmai állásfoglalást készített a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) a „gyermekkori koffein bevitel, sport- és energiaital használatról”Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc, a kormánypárti frakciószövetség két képviselője – emlékeztet cikkében a Mandiner.

A politikusok szerint az italok fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent.

Hollik szerint

az elmúlt négy évben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt.

Ez azt mutatja, hogy a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent.

A bejelentés nyomán elindult a társadalmi párbeszéd, amelynek részeként, első hivatalos szakmai véleményt az asztalra téve az MGYT is megnyilvánult.

Az állásfoglalás talán legfontosabb megállapítása, hogy összhangban az American Academy of Pediatrics Commitee on Nutrition és a Council on Sports Medicine and Fitness állásfoglalásával, a Magyar Gyermekorvosok Társasága is egyetért abban, hogy

koffein, illetve egyéb stimuláns tartalmú energiaitaloknak a gyermek és serdülő normál étrendjében nincs helye.

Utaltak ugyanakkor arra, hogy az International Society of Sports Nutrition állásfoglalását figyelembe véve 12-18 éves sportolók körében különös körültekintéssel, szülői felügyelet mellett megfontolható koffein tartalmú étrend kiegészítők használata, azonban 12 év alatti korosztályban ez semmilyen körülmények között nem javasolt.

A testület szerint az egészségügy, az oktatás és a média szerepe az energiaitalok megfelelő helyre pozícionálásában elengedhetetlenül fontos. Ebben a munkában a gyermekorvos feladata

  • a családok és gyermekek edukációja az energiaitalokkal kapcsolatban tudatosítani, hogy az energiaitalok gyermekkorban nem javasolta,
  • kommunikálni, hogy a szénhidrát tartalmú italok fogyasztása folyadékpótlásra nem javasolt a megnövekedett kalóriabevitel következtében fokozódó obesitás rizikó miatt,
  • továbbá edukálni a családokat, hogy a sportitalok is sportolóknak szánt, speciális funkcionális italok, amik fogyasztása hosszabbtávú, nagyobb erőkifejtést igénylő sport tevékenység során javasolható folyadék, elektrolit és szénhidrát pótlásra (nem extra bevitelre!),
  • promotálni a vizet a folyadékpótlásra,
  • mindezeken túl pedig javasolni a családoknak, hogy a gyermekkorban jelentkező fáradtságot megfelelő mennyiségű és minőségű alvással kell „kezelni”.

Az állásfoglalásban kitérnek arra is, hogy a biztonságos koffein beviteli adag nem ismert. Az irodalmi adatok alapján felnőttben napi 400 mg koffein bevitele még biztonságosnak tűnik. Gyermekkori vizsgálatok hiányoznak, azonban egyes irodalmi adatok azt sugallják, hogy 

a napi bevitel gyermek és serdülőkorban nem haladhatja meg a 100 mg/nap dózist. 

A dokumentum szerint komoly mellékhatásokkal járhat a túlzott fogyasztás, „hányingert, fejfájást, tremort, palpitációt okoz általában”, de akár zavartsággal, idegességgel, agresszivitással, alvászavarral, fókuszálási nehézséggel is járhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában