Diplomácia

2024.01.16. 12:33

Orbán Viktor: soha nem volt ilyen jó a kapcsolat Magyarország és Szlovákia között, mint most (videó)

A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is, ezért megkezdik egy újabb kétoldalú együttműködési csomag előkészítését - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel.

MW

Orbán Viktor és Robert Fico sajtótájékoztatója

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a hivatalába nemrég visszatért Robert Ficót köszöntve azt mondta, hogy  „évek óta vártunk erre a találkozóra”. Először 2012 áprilisában, most pedig már 33. alkalommal tartottak kétoldalú találkozót, ami talán Európa-rekord – jegyezte meg. 

Hangsúlyozta:

 a folyamatosság, a biztonság és a stabilitás a legfontosabb politikai érték, ezért egy ilyen hosszútávú kapcsolat nagy érték, mindkét nép javát szolgálja. 

A két nép történelmét nem lehet egymástól elválasztani, és a mélyben van egy nagyon erős civilizációs kapocs, a latin kereszténység világa - mutatott rá. 

Hozzátette, hogy

 Magyarország és Szlovákia érdekei "legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak", mindkét ország számára fontos a szuverenitás. 

Magyarország részéről - és úgy érzem, hogy itt van azonosság - nem örülünk a brüsszeli szuperállami kezdeményezéseknek, egyáltalán nem örülünk az illegális migrációt legitimálni akaró törekvéseknek, meg akarjuk védeni a határainkat, és mi akarjuk megmondani, kiket engedünk be az országunkba - tette hozzá. 

A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak, amiért a szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy 2024 elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a szlovák légtérben. 

A gazdasági biztonságra kitérve  arról számolt be: ma Magyarország számára Szlovákia a 3. legfontosabb kereskedelmi partner, a kétoldalú forgalom állandósult az évi 15 milliárd eurós sávban. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

 Magyarország biztosítja a tranzitot Szlovákia kőolajellátásához, cserébe a villamosenergia-import negyede Szlovákiából érkezik. 

Felidézte, hogy az elmúlt években mindkét kormány az összeköttetések fejlesztését tartotta a legfontosabbnak: hidak, vasutak, utak, gáz- és villanyvezetékek épültek. A Robert Ficóval 2014-ben kötött megállapodást maradéktalanul végrehajtották, ennek köszönhetően a két ország közötti határátkelőhelyek száma 20-ról 40-re nőtt, ami jelentős mértékben járul hozzá a határsávban élők életminőségének "tapintható" javulásához - emelte ki. 

Elmondta:

 megegyeztek egy második magyar-szlovák együttműködési csomag megalkotásáról, ennek érdekében felállítanak egy egyeztető bizottságot. 

Orbán Viktor újságírói kérdésekre válaszolva könnyű helyzetről beszélt az Európai Tanács (ET) elnöksége kapcsán, hiszen mind Magyarország, mind ő maga ellátta már ezt a feladatot, nem kevésbé "puskaporos" időkben. Van tapasztalatunk, hogyan kell a nemzeti álláspontunkat érvényesíteni úgy, hogy közben ne sérüljön az ET soros elnökeként betöltendő mediátori szerep - hangsúlyozta. 

Hozzátette: szlovák partnerével abban maradtak, hogy az elnökségi felkészülés jegyében az európai ügyekért felelős magyar miniszter szorosan együttműködik szlovák kollégájával. 

"Fel sem merül semmilyen kétség, hogy ezt a munkát nem nekünk kellene elvégezni" 

- jegyezte meg. 

Az ET mostani elnökének távozásával kapcsolatban elmondta, szívesen megold bármilyen adódó feladatot, de sem magának, sem pártjának nincsen ambíciója semmilyen európai tisztségre. 

Szintén kérdésre válaszolva kitért a február 1-jei uniós csúcstalálkozóra is, emlékeztetve, hogy azon két kérdést fognak tárgyalni: hogyan segítsék Ukrajnát, illetve hogyan módosítsák az EU költségvetését.

 Magyarország a két kérdés szétválasztása mellett van, mert azt szeretné, hogy az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítséget az unió költségvetésén kívül adják 

- hangsúlyozta. 

Elismerte, hogy szükség van Ukrajna megsegítésére, ám ezt álláspontja szerint úgy kell megtenni, hogy ne okozzon kárt az EU költségvetésében. Márpedig 50 milliárd eurót odaadni négy évre előre az unió költségvetéséből éppen ezt jelentené, végül pedig a tagállamoknak járó források is Ukrajnában köthetnének ki - figyelmeztetett. 

Ha létre akarunk hozni egy pénzügyi eszközt Ukrajna számára, azt hozzuk létre a költségvetésen kívül 

- javasolta. 

Kiemelte: 

Magyarország nem szeretne közös hitelt felvenni, de készen áll arra, hogy a rá eső összeget a nemzeti költségvetésből biztosítsa Ukrajnának. Ha ezt a javaslatot Brüsszel elfogadja, Ukrajnának lesz segítsége a költségvetésen kívül, ám ha nem, kénytelen vagyok ezt a folyamatot megállítani 

- közölte. 

Az uniós költségvetés módosításával kapcsolatban elmondta, Magyarország a Szlovákia számára fontos pontok mindegyikét tudja támogatni. 

Magyarország készen áll arra, hogy támogassa Ukrajnát, ezt a saját költségvetéséből meg fogja oldani, de nem akar senkivel közösen hitelt felvenni és nem akarja, hogy ez a kérdés bekerüljön a költségvetésbe - összegzett.

 

Robert Fico: Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak korlátozását az EU-ban 

Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd 

- jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel. 

A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta:

 "nagy nyugtalansággal" figyelik, ami jelenleg a magyar és a szlovák kormány körül zajlik, hiszen az Európai Parlament szerdán egy nyilatkozatot szeretne elfogadni a szlovák büntető törvénykönyv változásával és a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatban. 

Ezzel kapcsolatban bírálta a szlovák ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik szerinte "ártanak az egész országnak, hogy ártsanak a kormánynak". 

Mint mondta, figyelik a Magyarország körül kialakult helyzetet is, hiszen olyan javaslattervek jelennek meg, hogy fosszák meg a szavazati és más jogoktól Magyarországot. Kijelentette:

 amíg a szlovák kormány feje lesz, addig soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd. 

Robert Fico arról is beszélt: elutasítják az uniós migrációs paktumot, valamint ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4-ek működésével kapcsolatban is.

Korábban írtuk: 

Tavalyi beiktatása óta először érkezett Budapestre Robert Fico. A szlovák miniszterelnököt elsőként Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Sándor-palotában, majd a karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök. 

Robert Ficónak a budapesti a második hivatalos látogatása Prága után. 

NAGY Márton; LANTOS Csaba; SZIJJÁRTÓ Péter; ORBÁN Viktor; SEMJÉN Zsolt; FICO, Robert
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Robert Fico szlovák kormányfő (b3) plenáris tárgyalása a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án. Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j3), Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (j4) és Lantos Csaba energiaügyi miniszter (j5)
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

A kormányfőt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta - számol be róla a Magyar Nemzet.

„Nekünk, magyaroknak és Közép-Európának is jó, hogy Szlovákiának olyan miniszterelnöke van, aki velünk együtt kiáll a visegrádi együttműködés erősítéséért” – írta közösségi oldalán Novák Katalin.

Robert Fico a nap folyamán kétoldalú tárgyalásokat folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Különleges előkészületeket teszek a budapesti útra, mert Orbán Viktor rendkívül tapasztalt politikus. Magyarország nemzeti érdekeinek ádáz védelmezője, és hihetetlenül kifinomult józan esze is van. És ami a legfontosabb: tartja a szavát

– mondta látogatása előtt Robert Fico miniszterelnök, írta a Hlavné Správy.

A szlovák–magyar kapcsolatok a múltban fagyponton voltak, mondta el.

„Egészen addig, amíg Orbán Viktorral egyszer miniszterelnökként nem találkoztunk, és meg nem állapodtunk abban, hogy az együttélésünknek mindkét ország javát kell szolgálnia” – mondta, hozzátéve, hogy évek óta így viszonyulnak egymáshoz: „kölcsönös tisztelettel és megbecsüléssel”.

A Magyar Nemzet cikke IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában