Fiktív szerződések

2024.03.07. 13:42

Indítványozták a III. kerületi korrupciós botrány gyanúsítottjainak letartóztatását

A bűnügy egyik fontos bizonyítéka lehet az a rejtett kamerával készített felvétel, amin az állítólagos kenőpénzek megszámolása látható.

MW

A főügyészség négy embert vett őrizetbe a III. Kerületi Önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben

Forrás: videó

Indítványozzák az óbudai korrupciós botrány tegnap őrizetbe vett gyanúsítottjainak a letartóztatását – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. 

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a főügyészség szerdán négy embert vett őrizetbe a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben. A hatóság tájékoztatása szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. kerület – Óbuda-Békásmegyer- Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte – írta a főügyészség.

Házkutatás

A hatóság munkatársai a Magyar Hírlap értesülése szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak.

A lap úgy tudja, az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat. Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

Kenőpénz számolása

Az óbudai korrupciós ügy hátteréről 2021-ben  Anonymous is több alkalommal  beszámolt már. Az álarcos alak által közzétett felvételek közül a „legütősebb”, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint — feltételezhetően — kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában