Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A család bankja a FONTANA Credit Takarékszövetkezet

Nemcsak egy korosztály, hanem a generációk bankja is kíván lenni a FONTANA Credit Takarékszövetkezet, olyan szolgáltatásokkal, amelyek között mindenki megtalálja a magának leginkább megfelelőt. Fontos cél az is, hogy a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagy cégeket is megnyerjék maguknak.
A FONTANA Credit Takarékszövetkezetet több mint 50 éves múltja is arra kötelezi, hogy megmaradjon „emberközeli" pénzintézetnek. A FONTANA Credit jogelődje ugyanis a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet 2008-ban egyesült a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezettel. Ma 25 kirendeltségük van, közülük 22 Csongrád megyében, és mindegyik ugyanazokon a településeken található, mint régen. A megyén kívüli 3 fiók közül egy Orosházán működik, egy Budapesten és a legújabb – idén májusban megnyitott – Kecskeméten.

Ugye, fülünkben cseng még a szlogen: „Útba esik jövet-menet a takarékszövetkezet!" Egészen a rendszerváltásig a kisebb településeken élők és a városi emberek is pénzügyeiket a jól ismert, megbízható takarékokra bízták. – A mögöttünk álló 50 év alatt azonban új vállalkozói réteg nőtt fel: a vállalkozóknak már széles kínálatból kell választaniuk, hogy folyószámlájukat, megtakarításaikat hol helyezzék el, hitelt kitől igényeljenek. Magabiztosan vesszük fel a harcot a kereskedelmi bankokkal, termékpalettánk és szolgáltatásaink színvonalának folyamatos fejlesztésével, melyről részletes információkat találnak honlapunkon, a www.fontanatakarek.hu címen – mondta el Vozár László, a FONTANA Credit ügyvezető igazgatója.

Vozár László: magabiztosan vesszük fel a harcot a kereskedelmi bankokkal.
Vozár László: magabiztosan vesszük fel a harcot a kereskedelmi bankokkal.

Szeretnék elérni, hogy megtartva a régi ügyfeleket, az idősek, a középkorosztály után azok gyerekei is a családok és a generációk pénzintézetét válasszák, erősítve ezzel egymást, erősítve a helyi, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő takarékszövetkezetet.

Hiteles múlt, biztos jelen – ez a szlogenje a FONTANA Credit Takarékszövetkezetnek: az egyesülés utáni új név kiválasztásakor a fontana szóval a forrásra, az eredetre, a credittel pedig a jelen és a jövő mozgásterére kívántak utalni.

Állampolgári tudatosság

Vozár László elmondta, hogy a jelenlegi világgazdasági válságban kiemelten fontos a nemzeti tudatosság és az egyéni felelősségvállalás mellett a gazdasági szerepvállalás. Csak együttes összefogással és megfontolt üzleti és emberi magatartással léphetünk tovább a sikeres jövő felé.

Gyűjtés az árvíz- és iszapkárosultaknak

A FONTANA Credit Takarékszövetkezet társadalmi szerepvállalására példa, hogy részt vesz az árvíz- és iszapkárosultak támogatására szervezett pénzgyűjtésben. Emellett sokat áldoz a kultúrára, a falusi hagyományok megőrzésére is.

A takarékszövetkezet az árvízkárosultak megsegítésére kezdeményezett gyűjtésben is az elsők között tette meg felajánlását, és itt vezették azt a folyószámlát is, melyre az adományokat várták.

Régi hagyományokra tekint vissza a Szőregi Rózsafesztivál támogatása is.
Régi hagyományokra tekint vissza a Szőregi Rózsafesztivál támogatása is.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség országos gyűjtést kezdeményezett a vörösiszap károsultjainak megsegítésére, amelyhez a FONTANA Credit Takarékszövetkezet is csatlakozott.

A takarékszövetkezet évek óta kiemelt támogatja a Szegedi Nemzeti Színház Dömötör díjátadó gálájának, ahol az idén az egyik díjat Vozár László ügyvezető igazgató adta át.

Régi hagyományokra tekint vissza a Szőregi Rózsafesztivál támogatása is. A FONTANA Credit Takarékszövetkezetnek ugyanis fontos a hagyományőrzés és nemzeti értékek átmentése az új generációk számára. Számos falunap szervezéséhez is támogatást nyújt a pénzintézet, köztük van a röszkei töltött káposzta főző verseny.

Tigris gyámság

A FONTANA Credit Takarékszövetkezet számára kiemelten fontos a természetvédelem és a mindennapok élhetőbbé tétele. Lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy támogassa azokat a megmozdulásokat, melyek ezen célokat szolgálják. A Szegedi Vadasparkkal egy olyan örökbefogadási programot indítottak, melyben a résztvevők szakértelmük és pénzbeli támogatásuk révén közösen tesznek egy nemes küldetés érdekében.

Ezen akcióban az első örökbefogadó szülő a FONTANA Credit Takarékszövetkezet volt 2010. március 31-én: 300 ezer forint értékben a két szibériai tigrist, Boriszt és Igort fogadták örökbe egy évre.

A FONTANA Credit Takarékszövetkezet két szibériai tigrist fogadott örökbe.
A FONTANA Credit Takarékszövetkezet két szibériai tigrist fogadott örökbe.

A további örökbefogadó szülőknek a takarékszövetkezet kedvezményeket biztosít, melyeket az igazoló kártya felmutatásával az összes kirendeltségben igénybe vehetnek. Az ingyenes lakossági számlanyitás és a számlához adott térítésmentes bankkártya mellett új betételhelyezésnél a mindenkori hirdetmény szerinti betéti kamat felett 0,5 százalék kamatfelárat is nyújtanak.

A FONTANA örökbefogadása jó példa a gyermekeknek a felelősség és a környezettudatosság fejlesztésére. A részletekkel kapcsolatban érdemes ellátogatni a honlapjukra: www.fontanatakarek.hu.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet-e 0 Ft-ból tőzsdézni?

Manapság már mindenkinek lehetősége van arra, hogy saját kezébe vegye a pénzügyeit és ne a bankokra… Tovább olvasom