Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

A Csini Divatszalon megnyitásával egy mozgalom is elkezdődhet

A Föld is gömbölyű, mégis gyönyörű - így szól a szegedi Csini Divatszalon szlogenje, amely június 19-én nyílik Szegeden. Azt, hogy nem egy újabb szokványos üzletről van szó, az is bizonyítja, hogy szombaton a Viasat3 stylistja, Lakatos Márk várja a hölgyeket. A természetes napfényben és zöld övezetben található szalon könnyen megközelíthető, és nem kell parkolási díjat sem fizetni.

Könnyen meglehet, hogy a Magenta és a délutáni nyár sárga színkombináció egy olyan mozgalom színei lesznek, amelyet nők ezrei követnek majd. A szegedi Vadaspark Lakóparkban június 19-én nyíló Csini Divatszalon ügyvezető igazgatója ugyanis kategorikusan kijelentette: igazi nőket akar csinálni a nőkből.

– Az elmúlt időszakban, korábbi munkahelyemen nagyon sok olyan nővel találkoztam, akik görnyedt háttal érkeztek és fekete vagy szürke ruhát kerestek. Egyikükre egyszer ráadtam egy bordó kabátot, amely remekül állt neki. Fizetés után emelt fővel, sugárzó arccal távozott. Ezt szeretném elérni minden önbizalom hiányos, magába zárkózott nőnél – mondta Sántáné Ági.


A szalon ennek megfelelően sugárzik és nem csak a már említett két színtől. A vállfákon a szivárvány minden színében pompázó ruhák várják a telt idomú nőket 44-62-es méretig. A ruhák színe mellett a fazonjuk is változó, fiatalok és idősebbek is egyaránt "kincsre" bukkanhatnak. Vannak pólók, bolerók, nadrágok, blúzok, farmernadrágok- és szoknyák és alkalmi ruhák is, az ember lánya szinte nem is tud választani. Egy közös van bennük csupán: nőiesek. A készlet kéthetente újul majd meg, amikor új angol és amerikai ruhákkal telik meg a szalon, a kínálatot a www.csinidivat.com oldalon meg is lehet nézni.


A duci hölgyeket a ruhák mellett fitnessterem is várja. Az épület hátsó bejáratánál megközelíthető teremben köredzést tartanak majd. A vásárlók nyugalma érdekében hangszigetelt fal választja el a divatszalontól az edzőtermet, ahol barátságos, jól képzett edzők és hidraulikus gépek fogadnak minden hölgyet testalkattól függetlenül.


– Ez azért fontos, mert személyre szabott edzéstervet dolgozunk ki minden nőnek. Figyelembe vesszük, ha valaki nemrég szült, szoptat vagy fáj a dereka. Itt nem ugrálós, kiabálós edzés zajlik, hanem egy 45 perces tréning, amely az egész testet átmozgatja. Alkalmi jegyet és 30 napos bérletet is lehet majd vásárolni, ezért pedig annyiszor edzhet valaki, ahányszor csak akar. A gépekkel szemben gyereksarkot rendeztünk be, így az anyukák edzés közben is szemmel tarthatják gyermekeiket. A Csini Divatszalonnal azt szeretnénk, hogy a teltebb nők is fejüket felemelve, egyenes háttal járjanak és kilépjenek a fekete, krumpliszsákszerű ruhák és a kisebbrendűségi érzés ördögi köréből! – mondta a mosolygós ügyvezető igazgató. Sántáné Ági még egy akcióra készül: a nyitás napján gyűjtést hirdetnek meg a szívátültetésre váró hatéves kisfiú, Illés Máté és családja számára.

Olvasóink írták

  • 6. mucu 2010. július 02. 18:44
    „Igazatok van! Először az ápoltság, a beszéd, a viselkedés fontos!
    Valóban alig lehet nálunk 42-44es méret fölötti jól szabott, jó minőségű ruhát kapni. Németországban szoktam Ulla Popken boltokban vásárolni. Magyarországon is van egy-két boltjuk, de sokkal olcsóbb, ha nem itthon veszem meg.
    Magyar cég is gyárt már nagy méretű ruhát elfogadható áron, nézzétek meg a www.caremo.hu veboldalt. Szoktam a Caremo-t is látogatni a West End-ben. Egy baja van, hogy eléggé fiatalos, konszolidáltabb cuccok nincsenek.
    Én örülök, hogy megnyílt a közelben ez a jó szlogenű üzlet, megnézem a honlapját, és a boltot is.”
  • 5. P.P. 2010. július 01. 13:46
    „Minden nő szeret(ne) szépen és csinosan öltözködni, csak nem mindig telik rá. Vagy ha éppen telik rá, akkor meg nem igazán jön össze a szép és nőies ruházat, mert elég rosszul sikerül összeválogatni az egyes darabokat. De minden szépet elrothat az ápolatlanság. Pl.: hiába akar valaki divatozni, amíg úgy izzad mint egy igás ló, és nem tesz ellene semmit sem. Se dezodor, se mosakodás. Vagy nekem például annyira taszító, ha egy fiatal lánynak műkörme van, vagy drága ruhái, az arca viszont tele van pattanással... A csúnya beszédről már nem is szólva.”
  • 4. ingalil 2010. június 24. 20:15
    „Végre!
    Bizony nem csak 40 kg os nők vannak.
    Szerintem nagyon szép hogy rájuk is gondoltak.
    Minden nő szeret szépen, és csinosan öltözködni.”
  • 3. egyszegedi 2010. június 21. 05:18
    „Nem igazán tetszik a honlapjuk, a választék meg elég kevés. Van pár termék különböző színekben. Kezdésnek ez nem jó marketing szempontjából.”
  • 2. Mike3 2010. június 20. 09:31
    „Lakatos Márk! Aztaaaa”
  • 1. muci 2010. június 18. 11:56
    „Tetszik a szlogen! Végre valakinek feltűnt...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűsítő árak az Aquapoliszban

A Napfényfürdő Aquapolis Szeged főépületének március végi megnyitásával hazánk és Szeged lakosai egy… Tovább olvasom