Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

A Vodafone és a digitális forradalom

Stílszerűen retro busszal érkeztek a csepeli konténerterminálra a Vodafone hétfői sajtótájékoztatójának résztvevői, hogy onnan már elektromos közösségi flottaautókkal induljanak vissza. Holló Márta műsorvezető szerint ezzel is szemléltetve azt a gyors változást, amit a digitalizáció napjainkban jelent.
Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletágának vezérigazgató-helyettese a helyszínt és a buszt is nagyra értékelte, az utóbbi járműtípussal még szüretelni vitték őket a szőlőkbe. A konténerterminál pedig az a hely, ahol a Ready Business Index reklámfilmjét forgatták. Bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a kkv-k már nagyobb arányban járultak hozzá a hazai GDP-hez, mint a nagyok, ami nem csoda, hiszen 520 ezren vannak és 1,8 millió embert foglalkoztatnak.
A Vodafone és a digitális forradalom - Galéria

Annak ellenére, hogy a hazai kkv-szektor számára a digitális technológiák integrációja jelenthetné a hatékonyság és a versenyképesség kulcsát, sok vállalkozás esetében pont a megfelelő digitális kompetencia hiánya nehezíti az átállást. A Vodafone Magyarország, a KPMG és a Bell Research azonban egyaránt jelentős fejlődésre számít ezen a területen a következő években, s erről meg is osztották véleményüket a sajtóeseményen.

– A technológiai fejlődés indukálta digitalizáció egy olyan lehetőség a hazai vállalatok kezében is, amit értékteremtésre használhatnak. A kkv-k számára ugyanakkor nehéz, hogy a szükséges szakképzett munkaerőt és pénzügyi forrásokat előteremtsék. Ahhoz, hogy elinduljanak a digitálissá válás útján, hiányosságaikat tanácsos felmérniük, hogy mihamarabb meghatározhassák a szükséges fejlődési irányokat – mondta Sere Péter, a KPMG infokommunikációs szektorért felelős igazgatója. Szerinte a cégeket többségében ma még az úgynevezett digitális nomádok vezetik, miközben a beosztottak már digitális bennszülöttek, akik ezen nőttek fel, és fontos, hogy értsék egymás nyelvét.

A Bell Research tavalyi felmérése szerint a digitalizációt a hazai vállalkozók csupán 10 százaléka tartja fontosnak, és ezt a modern infokommunikációs megoldások ismeretének hiánya okozhatja. – Kutatásaink alapján megállapítható, hogy a vállalkozások számára az egyik legnagyobb kihívást az új ügyfelek elérése, illetve a versenyképesség növelése jelenti, ennek ellenére nem érdeklődnek intenzíven a korszerű IKT-eszközök és alkalmazások iránt, és gyakran megszokásból vonakodnak azok bevonásától a napi szintű ügymenetbe. Sok hazai kkv a digitális technológiák integrációja terén egyelőre jóval az európai átlag alatt van – mondta Mátrai Gábor, a Bell Research stratégiai tanácsadója. Ő is méltatta a sajtóesemény helyszínét, ahol még soha nem járt, s ami leginkább az akciófilmekre emlékeztette. De példának is jónak tartotta, hiszen a logisztika a digitalizációban élen jár.

A Vodafone Magyarország kutatásából kiderült, hogy a vállalkozók 26 százaléka tartotta csupán fontosnak az új technológiákra való nyitottságot, annak ellenére, hogy a költségek optimalizálása 63 százalékos arányban jelent számukra mindennapos kihívást. Beszédes információ, hogy a válaszadó kkv-k mintegy harmadának semmilyen elektronikus jelenléte nincs, azaz nem rendelkezik sem weboldallal, sem közösségi média felülettel.

A Vodafone Ready Business Index kérdőíve azoknak a digitális fejlesztés előtt álló kis- és középvállalkozásoknak szeretne segítséget nyújtani, akik fontosnak tartják, hogy felkészülten nézzenek szembe a jövő kihívásaival. Ingyenes kitöltésével a vállalkozások felmérhetik fejlettségi szintjüket, és megtudhatják, min érdemes változtatniuk ahhoz, hogy javítsanak működésükön.

– A kkv-k digitális fejlesztési hajlandóságának alacsony szintje már csak azért is meglepő, mert a hazai piacon a 90-es években éppen a kis- és középvállalkozások nyitottak az innováció felé azzal, hogy az első mobiltelefonokat megvásárolták. Ezt főként az indokolta, hogy az operatív működésben nagyobb szükségük volt mobiltelefonokra, a telekommunikációs fejlődés tulajdonképpen tőlük indult el – hangsúlyozta Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. Tapasztalataik alapján a magyarországi kkv-k számára újra világossá vált, hogy tovább kell mozdulniuk a digitalizáció irányába. Ez egymásra épülő mérföldkövekből álló folyamat, amely minden szervezet esetében eltérő lépésekből áll. – Az első a legnehezebb a kkv-k számára, őket szeretnénk támogatni a Ready Business Index létrehozásával. A Vodafone célja, hogy szakértői segítséget nyújtson ügyfelei számára, hozzájárulva a digitális fejlődésükhöz – mondta Király István, aki 3 szót külön is kiemelt: konvergencia, felhő és a digitalizáció.

A vezérigazgató-helyettes is kitért a digitális nomádokra, akiket ő bevándorlóknak nevezett. Aki 18 éves kora után ismerkedik meg a számítógéppel, az a digitális bevándorló, és szerinte itthon ők vannak többségben, miközben a fejlett európai országokban már a bennszülöttek.

A Microsoft, Google, Amazon és a Facebook felhőszolgáltatásai már nem kerülhetők meg, az ügyfelek miatt olyan megoldásokban kell gondolkodni, ami a felhőkben elérhető. Király István szerint most vagyunk a digitalizációs forradalomban, ahol az ügyfélélményben tudtak kitűnni az igazán sikeres cégek.
(X)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jótékonysági eseménnyel ünnepel az ötéves Art Hotel Szeged

Jótékonysági eseménnyel ünnepel az ötéves Art Hotel Szeged
Kivételes magyar innováció, nemzetközi minőségi, szakmai és vendégelismerések, zöld megoldások,… Tovább olvasom