Vajda Attila, kajak-kenusunk ezúttal nem evezőkkel, hanem egy Samsung Galaxy táblagéppel felszerelve várja majd azokat, akiknek a karácsony előtti forgatagban a T-Pontban lesz dolga. A sikeres sportoló, ezúttal közös online játékra invitálja a sorban állókat, illetve bemutatja a Telekom ünnepi csengőhang-applikációját, amellyel akár vele együtt komponálhat bárki karácsonyi dalt. Az így születő szerzeményeket el lehet küldeni e-mailben, meg lehet osztani a közösségi portálokon, de MP3 formátumban le is lehet tölteni. A játékra vállalkozó ügyfeleknek a sztárvendég búcsúzóul autogramot és csengettyű alakú mézeskalácsot ad ajándékba. Az olimpiai bajnok mellett szintén kiveszi a munkából a részét a Telekom szolgáltatás és értékesítési vezérigazgató-helyettese, Keszég Attila is.
![]() |
A Magyar Telekom értékesítési területe nem először szervez ilyen akciót. A december 5-től december 23-ig tartó eseménysorozat alatt 4 budapesti és 18 vidéki T-Pontban várják a sztárok az üzletbe látogatókat Akárcsak az elmúlt évben, mindez kiegészül azzal, hogy a vállalat önkéntes akciót hirdetett kollégái körében, arra bíztatva munkatársait, hogy vegyenek le némi terhet a megnövekedett forgalomban a T-Pontokban dolgozó kollégáik válláról. Az önkéntes munkára több mint 100 telekomos regisztrálta magát. A 2009 óta évről évre nagy sikert aratott kezdeményezés ismétlésére most is azért került sor, mert a vállalat továbbra is szeretné növelni elégedett ügyfeleinek számát, valamint az üzletek részéről örömmel látták, hogy egy ilyen apró figyelmesség is milyen sokat jelent a csúcsforgalomban várakozó ügyfelek számára.
Az esemény Facebook oldala itt található: http://www.facebook.com/tmobilehungary
hirdetés
