Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Azonnali kedvezményekkel és különleges élményekkel kedveskedik a Vodafone Köszönet Programja

Április 4-én indult útjára a Vodafone Köszönet Program, és máris több mint 155 ezer regisztrált ügyfél csatlakozott a programhoz. A kedvezményekkel a mobilszolgáltató célja - azon kívül, hogy így is meg szeretnék köszönni ügyfeleiknek, hogy a Vodafone-t választották - az, hogy olyan programot kínáljanak hűséges ügyfeleiknek, amelyben vonzó és könnyen kiszámítható, átlátható előnyöket kaphatnak.
Az ügyfelek úgy részesülhetnek ezekben a felejthetetlen élményekben és kedvezményekben, hogy nem kell pontokat gyűjteniük és számolgatniuk, mindössze annyi a dolguk, hogy belépnek a Programba, és azonnal igénybe vehetik a kedvezményeket.
A Vodafone Kedd akciói, a Köszönet Programba való belépés után azonnal igénybe vehetők, összesen most már 72 különböző helyen. Egy SMS-ben kapott kód felmutatásával nyomban két mozijegyet, múzeumi-, fürdő- vagy uszodabelépőt vásárolhatnak egy áráért, akik pedig megéheznek, azok két Whopper menühöz juthatnak hozzá ily módon.

További előny, hogy a Köszönet Programhoz csatlakozók a készülékcsere alkalmával az itt töltött évek számával arányosan kedvezményben részesülnek, sőt akár a hűségszerződés lejárta előtt lecserélhetik készüléküket. Újdonság, hogy a program keretében már a feltöltő kártyás ügyfelek számára is elérhető a készülékcsere lehetősége a kedvezményekkel együtt.

A program egészen különleges meglepetéseket is tartogat a résztvevők számára. Nemrégiben derült ki, hogy a Vodafone idén is főszponzori szerepet vállal a Sziget megszervezésében, így természetesen a Köszönet Programban regisztrált és kisorsolt ügyfelek is ott lehetnek a fesztiválon. 7x7 szerencsés felhasználó nyer egyhetes Sziget belépőt és egy 5000 forintos vásárlási kerettel feltöltött, új NFC szolgáltatásra alkalmas telefont, így elsőként ők tesztelhetik majd az érintés nélküli mobilfizetést.

A Köszönet Program azok számára is tartogat programlehetőségeket, akik olimpiai bajnok sportolókkal vagy egyéb hírességekkel szeretnének találkozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiataloknak szóló fesztiválok, elektronikus zenei programok a Telekomtól

Idén is lesz T-Mobile Kapcsolat koncert! A T-márkák a zenei fesztiválok és koncertek támogatásával,… Tovább olvasom