Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Bizarr Babák korhatárral

Sötét ösztönökről szól a REÖK legújabb szobaszínházi produkciója: pszicho-horror előadáson borzonghatnak a nézők.
George Michael és Christina Aguilera is ihlette a Babák című előadást, mely december 10-én, hétfőn 19 órakor kerül színre a REÖK-ben. A Genet-darabból, A cselédekből született produkció két testvérpár furcsa életét mutatja be, akiket sakkban tart úrnőjük. Az abszurd drámák egyik legjelesebbike bizarr, felkavaró fantáziavilágot elevenít meg. Az előadás szinte egy pszicho-horrordráma: sötét és gyilkos ösztönöket szabadít fel a három szereplő kapcsolatán keresztül. A rendező, Fodor Annamária nem mindennapi világot teremtett a költői szépségű drámanyelv és a halálos romlottságot bemutató cselekmény segítségével.


Az előadás a MaNNa és a Budapest Bábszínház koprodukciójában jött létre. Alakjait ugyan hús-vér bábszínészek játsszák, remekül érvényesül a bábszínházi műfaj is, hiszen – ahogy Bóta Gábor lelkes kritikájában kifejti – „megmozdítanak ruhákat, jókora próbababákat, időnként élőként, személyként kezelik a holt anyagot, miközben maguk olykor próbababákként viselkednek". Érdekesség még, hogy az úrnőt Bercsényi Péter játssza, így emelve ki a karakter diktátor személyiségét. Bohoczki Sára és Mórocz Adrienn alakítják a szolga-szörnyetegeket.

Az abszurd dráma eszközeivel a produkció olyan fontos kérdéseket feszeget, mint a szexualitás, testvéri szeretet és hűség, a megalázás és megaláztatás, a gyilkosság és öngyilkosság. Jegyek már kaphatók: elővételben 1200, az előadás napján 1500 forintért lehet a belépőket megvásárolni. Az előadás 14 éven aluliaknak nem ajánlott.

Olvasóink írták

  • 6. l1980 2012. december 05. 19:42
    „akkor most megy a Péter is a levesbe?”
  • 5. p79 2012. december 05. 18:25
    „Ez már a művészet magasfoka! :-) Bár 1500 Ft-nyi tömény után a Sörszani is tud "bizarr, felkavaró fantáziavilágot megeleveníteni". :-)”
  • 4. Logaritmus 2012. december 05. 16:28
    „Keresztúri majd lerendezi a rendezőt.”
  • 3. dondongó 2012. december 05. 15:55
    „Nem jó ötlet. Jön a helyi vallásrendőrség.:-)”
  • 2. +mondo 2012. december 05. 14:50
    „Szégyen ami itt folyik REÖK . Ez nem művészet .”
  • 1. nanemaaa 2012. december 05. 14:34
    „Nem kellene! Meglátja a vallás KDNP-s éber őre a meztelen női lábakat, a félbevágott nőket és holnapra leváltják a rendezőt, a művészeket...és talán lebontják a fertő tárházát magát a REÖK-öt is! Persze más lenne a helyzet, ha a főhősnőt pl a Szamóca fedőnevű Eperjes Károly játszná Dörner Gyuri rendezésében. Bár ha a főhősnő maga a diktátor, arra a szerepre meg lehet, hogy maga a Vezér tartana igényt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Vodafone nagyszerű helyi ajánlatokkal, bónuszokkal, végtelen beszélgetéssel készül a karácsonyra

Már most érdemes elkezdeni azon gondolkodni, hogy milyen hasznos ajándékok kerüljenek a fa alá az év… Tovább olvasom