Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Bronzérmes ötös: esőzés után nyereményeső?

2009. december 12-én volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. Most az idei esztendő 22. hetében járunk. 2 milliárd 560 millió forint a várható főnyeremény.
Tavaly három, ez évben 21 hét telt el, összesen tehát 24 sorsolás éltünk meg úgy, hogy senki sem ikszelte be (legalábbis a megfelelő helyen és időben) a kihúzott öt nyerőszámot. Ez a közel fél év arra volt elegendő, hogy a játékon minden idők harmadik legnagyobb jackpotja halmozódjon fel. A szombaton várható főnyeremény 2 milliárd 560 millió forint – 400 millióval kisebb a másodiknál és közel 200 millióval több a ma még „hivatalosan érvényes" harmadiknál.

Két és félmilliárd, s pluszban még 60 millió „apró"! Hatalmas összeg, amely nem csupán a rendszeresen lottózókat izgatja és serkenti a szokásosnál is jobban, hanem az egyébként nem játszók fantáziáját is megmozgatja. Sőt: ritkán tapasztalható lottóturizmus bontakozott ki (a rettenetes időjárás dacára) a határokhoz közeli lottózókban – északon, keleten, délen és nyugaton egyaránt.



Mindenki reménykedik. Nem ok nélkül, hisz valaki, valamikor biztosan elviszi. Még a többes szám – valakik elviszik – sem zárható ki. Volt rá példa, többször is (legutóbb 2009-ben), hogy nem egy, hanem kettő, sőt több öttalálatos is született egyazon sorsolás alkalmával.

Az időszerű kérdés akár az is lehetne: az egész országot (régiót) megviselő özönvizet vajon mikor követi az egész országot (régiót) lázba hozó nyereményeső?

Talán már most szombaton?
Játsszanak és nézzék a sorsolást a Szerencse Szombatban!

Emlékeztetőül az Ötöslottó eddigi tíz legnagyobb nyereménye
(millióra kerekítve)

1. 2003. november: 5 092 millió Ft
2. 2002. december: 2 971 millió Ft
(A most várható: 2 560 millió Ft)
3. 2008. január: 2 356 millió Ft
4. 2008. november: 2 310 millió Ft
5. 2005. június: 2 302 millió Ft
6. 2009. október: 2 189 millió Ft
7. 2005. november: 2 056 millió Ft
8. 2007. március: 1 768 millió Ft
9. 2004. október: 1 720 millió Ft
10. 2006. november: 1 547 millió Ft

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Paletta szolgáltatáscsomagok a T-Home-tól és a T-Mobile-tól

A T-Home és a T-Mobile június 1-jétől Paletta néven két új, tévézést, vezetékes… Tovább olvasom