Délmagyar logó

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 26°C Még több cikk.

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Dél-Alföldön: akár 6 milliót is érhet a jó gondolat

Több mint 2 800-an jelentkeztek az „A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Dél-Alföldi régióban" című pályázatra, amely a 18 és 40 év közötti fiatalok számára kínál lehetőséget a korszerű üzleti ismeretek megszerzésére, vagy akár 3-6 millió forint vissza nem térítendő támogatást a vállalkozásindítás kezdeti lépéseihez. A Budapesti Politechnikum Alapítvány (BPA) vezetésével felállt konzorcium szakértelme garanciát jelent a projektben részt vevő kezdő vállalkozóknak, hogy a megszerzett tudás, a konzorciumi szakértőktől kapott mentorálás és a kezdőtőke birtokában a projekt végeztével a piacon is megállják a helyüket.

Érthető a nagy érdeklődés az Új Széchenyi Terv keretében és az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló TÁMOP- projektre: ilyen lehetőséget eddig még nem kaptak a 18-40 év közötti kezdő vállalkozók arra, hogy beindítsák saját üzletüket. A túljelentkezés nem veszi el az esélyt senkitől, akinek valóban jó ötlete van, és alkalmas vállalkozás indítására. A projektbe bekapcsolódni kívánókat ugyanis a BPA vezette konzorcium szakemberei egy egységes szempontrendszer alapján felépített kompetenciamérés keretében szűrik. A többlépcsős kiválasztás után, a legalkalmasabb 585 fiatal vállalkozó-jelöltnek, a projekt „A" komponense keretében egy 72 órás speciális felkészítő oktatáson kell részt vennie, amelyen a vállalkozás indításához, működtetéséhez szükséges tudást szerezheti meg. Erről vizsgán is számot kell adnia mindegyiküknek, egyebek mellett azzal is, hogy elkészítik megálmodott vállalkozásuk üzleti tervét, és azt el is fogadtatják a független bírálókkal.

Fiatal vállalkozók támogatása a Dél-Alföldön: akár 6 milliót is érhet a jó gondolat

A projekt „B" komponensében már a jóváhagyott üzleti tervre építve létrehozott vállalkozás nyújthat be pályázatot vissza nem térítendő támogatásra. Egyszemélyes vállalkozás maximum 3 millió, társas – minimum két fő által létrehozott – vállalkozás pedig 6 millió forintra legalább 10 százalék önerő igazolásával. A Dél-Alföldi régióban 270 vállalkozás lehet támogatásra jogosult.

Azok a fiatalok, akik sikeresen teljesítik a projekt mindegyik lépcsőfokát, képesek lesznek megvalósítani álmukat – ebben biztosak a BPA vezette konzorcium szakemberei. A programban részt vevők minden segítséget megadnak a képzésben, az üzleti terv készítésében és a folyamatos mentorálás során is. A BPA szakembereinek meggyőződése, hogy a projekt során megszerzett tudással felvértezve a fiatal vállalkozók a piacon is megállják majd a helyüket, és nem csak maguknak, hanem induló cégeikben akár több alkalmazottnak is munkahelyeket teremtenek.
A projekttel kapcsolatos híreket folyamatosan követhetik az érdeklődők a www.t236.hu oldalon.

Fiatal vállalkozók támogatása a Dél-Alföldön: akár 6 milliót is érhet a jó gondolat

A program az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a jelentkezési határidő 2014. január 15-ig meghosszabbításra került.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent az Életképek decemberi száma

Tovább olvasom