Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

Ismét itt a Hungária Nagycirkusz - Hűségkártyával 1200 forintba kerül a jegy a premier napján

Ismét Csongrád megyébe látogat a Hungária Nagycirkusz. November 3. és 6. között a hódmezővásárhelyi, 9. és 13. között pedig a szegedi Tesco parkolójában várják a látogatókat.

Hatvan állattal: idomított indiai elefántokkal, hüllőkkel, négyméteres Mississippi aligátorokkal és sok más egzotikus élőlénnyel érkezik Csongrád megyébe a Hungária Nagycirkusz, a nyolcadik generációs cirkuszdinasztia.

Az első megálló Hódmezővásárhely, ahol november 3. és 6. között várják a cirkusz szerelmeseit a Tesco parkolójába. Innen Szegedre vezet a társulat útja, ahol november 9. és 13. között szintén a Tesco parkolójában állomásoznak.

A kétórás előadáson az állatok mellett fellépnek artisták, a humor nagymesterei, a moszkvai cirkuszfesztivál díjnyertes bohócai, a DUO TIC-TAC és a szintén fesztiváldíjas Elisabeth Axt légtornász.

A premier napjára, Hódmezővásárhelyen november 3-ra, Szegeden pedig november 9-re Délmagyarország hűségkártyával mindössze 1200 forintért lehet jegyet vásárolni a helyi ügyfélszolgálati irodáinkban.

A műsorról bővebben a http://www.hungarianagycirkusz.hu/ oldalon lehet tájékozódni. (x)
 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén is jótékonykodott az ALDI a Kolbászfesztiválon

Tovább olvasom