Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Mindenhol jó, de miért jó Szentesen?

Szentes város otthont nyújt és törekszik arra, hogy a változó gazdasági viszonyok ellenére is minél többek megélhetését támogassa. A település, mint a történelem folyamán már oly sokszor, befogadó.
Az ember életét, napi hangulatát jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen hatás éri a környezete részéről. Legfontosabb természetesen az, hogy legyen hol laknia, legyen fizetőképes munkahelye, de az új évezredre kiderült, hogy az ember igényei ennél már magasabbak.

Szentes város otthont nyújt és törekszik arra, hogy a változó gazdasági viszonyok ellenére is minél többek megélhetését támogassa. A település, mint a történelem folyamán már oly sokszor, befogadó. Mindazok számára lehetőséget nyújt a kiegyensúlyozott életre, akik nyitottak az értékteremtésre, a város fejlesztésére. Az „élhető város" fogalma nemcsak az infrastruktúrát, a szép épületeket, a járható utakat, a megfelelő ellátási rendszert jelenti, hanem olyan helyi mikroközösségek létét és működését, melyek miatt érdemes éppen itt élni, és nem másutt.

Minél többen képesek egy helyi közösségre kedvező hatást gyakorolni az élet különböző területein (művészet, természettudomány stb.), annál nívósabb környezetet biztosítanak az egyénnek.

A kultúra, a sport, a szabad akaratból létrejött és fenntartott közösségi élet megtapasztalásának élménye egy olyan többletet képes adni, amely nélkülözhetetlenné válik az ember számára.

Szentes
Szabadság, Szentes, Szeretem.

Az önkifejezés lehetősége, mások értékeinek felismerése, és a tőlünk távol eső viselkedésformák, szokások elfogadása egy magasabb szintű társadalmi élet velejárói. Mégis felmerül mindenkiben a kérdés, hogy mit érzünk lakosként a városunkról, miben különbözik az élet más településekhez képest?

Minden településen élnek és dolgoznak emberek, de mit kap az egyén a közösségtől?

Nem vagyunk egyformák. Egy városban különböző vallású, identitású, társadalmi berendezkedésű ember él. Vannak tősgyökeres helyi lakosok és betelepültek, cselekvők és passzívak, családosok és családon kívüliek, de egy nagy közösséget alkotva válnak igazán várossá.

Más ízlések és más érzések, keveredő nyelvek, változó kultúrák, azonos és ellentétes beállítottságok, de mégis van egy valami, amire mindenkinek egyformán szüksége van:

Szabadság. A szabadság iránti vágy és forma, minden ember veleszületett kiváltsága. Egyre többet kell áldoznunk a munkánkban, egyéb helyeken és egyre kevésbé érezzük, hogy szabadon élhetünk.

Szabadnak lenni annyit jelent, hogy a törvényes keretek között azt tenni, amit akarunk, amit gondolunk, és amit érzünk. Ez nem könnyű és csak olyan környezetben lehetünk igazán szabadok, ahol nem korlátozzák a céljainkat, a vágyainkat.

Szentes. Az egyén és a közösség szabadsága ritkán találkozik. Szentes város azon ritka kivételek közé tartozik, ahol egy diák, egy fiatal család, egy kétkezi munkásember, egy művész, egy nyugdíjas ember egy városban élve, jól megfér egymás mellett.

Mit jelent egy városban szabadnak lenni?

A művelődés, a sportolás, a kikapcsolódás igénye és elérhetősége. A szabadidő cselekvő eltöltése Szentesen teljes körűen rendelkezésre áll. Az operett és a rock zene, a táncklubok, az extrém sportok és labdajátékok színesítik a hétköznapok világát.

A jégpálya, a gokart, a strandfürdő, az evezés a Kurcán ezrek szabadság-érzését, kikapcsolódását teszi teljesebbé. A mozgás, a találkozások, a programok, az előadások, a hangversenyek töltik meg élettel az új és az örökül kapott szépen felújított középületeket, tereket, utakat: ezáltal veszik birtokba a város lakói a megszépült, megújult infrastruktúrát. Így kapcsolódik össze az építés és a létrejövő produktum tartalommal való feltöltése. Így adunk életet a köveknek, így lesz a településből város!

Szabadon vehetek a közösség kínálatából és szabadon tehetek a magam örömére, a közösség javára. Ezt élni és megélni nagyszerű kincs, az utódoknak átadni felelősség, a turistáknak megmutatni lehetőség és megőrizni, ez az egyetlen kötelesség.

Szeretem. Szeretem, mert az enyém, a tiéd és a miénk. Megbecsülöm, mert számos helyen a világban ez nem adatik meg. Szabadon élni, gondolkodni, beszélni és cselekedni, dolgozni és családban élni, gyermekek számára jövőt formálni, ez jelenti azt összességében, amiért bár sok helyen jó élni, de a legjobb mégis itthon, Szentesen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolák a határon

A MIOK Szegedi Szakképző Iskola diákjai 2010. szeptember 17-19. között a szabadkai Bosa Milicevic… Tovább olvasom