Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 25. péntek - Orbán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > PR > MIOK-osok Erdélyben

MIOK-osok Erdélyben

A MIOK Szegedi Szakképző Iskola negyvenfős diákcsoportja tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben augusztus utolsó napjaiban.

2010.09.08. 08:19
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az utazás az Apáczai Közalapítvány által kiírt „Határtalanul!" pályázati program keretében valósult meg, amelynek köszönhetően most számos magyarországi iskolás ismerhette meg a Trianonban elcsatolt országrészek földrajzi szépségeit, kulturális értékeit, hagyományait.

A közalapítványtól elnyert 1.402.000 forintos támogatásnak köszönhetően a MIOK-os diákok és kísérő tanáraik augusztus 26-án hajnalban indultak útnak, s már az első napon több nevezetes helyszínt felkerestek: Aradon a tizenhárom vértanú emlékművét, Déván a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont, majd a vajdahunyadi várat, illetve a gyulafehérvári székesegyházat. Másnap a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceumot ismerték meg, ezután Énlakára vezetett az út, ahol a lelkes szegedi csapat kigazolta az Árpád-kori templom körül lévő temető gondozatlan sírjait.

MIOK-osok Erdélyben - KÉPGALÉRIA

A harmadik napon először a székelyderzsi unitárius erődtemplomot tekintették meg, majd Csíkszeredán keresztülutazva előbb a gyimesbükki ezeréves határt, majd a páratlan szépségű Békás-szorost keresték fel. Az utolsó nap sem kizárólag a hazautazásról szólt: a buszozás egyhangúságát jelentősen csökkentette a korondi kézművesek meglátogatása, majd Kolozsváron a Szent Mihály székesegyház, valamint Mátyás király szülőházának megtekintése.

A négy nap alatt igencsak kimerült diáksereg és tanáraik augusztus 29-én késő este érkeztek haza Szegedre. A kirándulás a tanulók számára kivételes élményt jelentett, hiszen döntő többségük először járt Erdélyben, így sokan meg is fogadták: amint tehetik, visszatérnek a Székelyföldre.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. Agika88 2010.09.12. 22:56

Én is ott voltam bibibiii! :D



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...